kapubanner for mobile

Szalai Piroska: A nők minden korcsoportjában nőtt a foglalkoztatottak száma

Jövőre a munkaerőpiac további rugalmasítását célzó intézkedések és a családbarát munkaerő-piaci modellek kialakításán dolgozik Szalai Piroska. A nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos az MTI-nek adott év végi interjújában 2012 eredményei közül kiemelte, hogy jelentősen javult a nők foglalkoztatási helyzete.

images

Szalai Piroska - aki 2012 áprilisa óta dolgozik miniszteri biztosként - az elmúlt húsz év legjelentősebb foglalkoztatási programjának tartja a nők esetében is a napokon belül induló munkahelyvédelmi akciótervet, mivel az a 25 év alattiak, az 55 év felettiek, a szakképzetlenek és a kisgyermekes anyák munkaadói számára is kínál adókedvezményt.

Az idei évről elmondta: 2012 második és harmadik negyedéve volt az első két olyan időszak, amikor a nők minden korcsoportjában nőtt a foglalkoztatottak létszáma: április-júniusban a 15-64 éves nők között 48 ezerrel, július-szeptemberben pedig 57 ezerrel több nő dolgozott, mint az előző év azonos időszakában. Ezzel Magyarország a negyedik legnagyobb növekedést érte el az Európai Unióban - hangsúlyozta.

A miniszteri biztos felhívta a figyelmet arra, hogy a bővülést ezen időszakokban a nőknél nem befolyásolta a közfoglalkoztatás, mert majdnem ugyanannyian vettek részt a közfoglalkoztatási programokban havonta, mint 2011-ben.

A növekedés 15 százaléka a munkanélküliek belépéséből, 85 százaléka pedig az inaktívak számának csökkenéséből fakadt - mondta Szalai Piroska. Utóbbi azt jelenti, hogy ezen időszakban nem vált annyi 64 évesnél fiatalabb nő újonnan inaktívvá, mint ahányan a korábbi inaktívak közül elérték a 64 éves kort, s ezzel kikerültek a vizsgált korosztályból - fejtette ki.

Idén a tavalyinál nagyobb arányban sikerült megtartani az ágazatok többségében a munkahelyeket, emellett volt néhány olyan ágazat is, amely bővülni tudott: a legjelentősebbek a kereskedelem, szociális és egészségügyi ágazat, a mezőgazdaság és az infokommunikáció - hívta fel a figyelmet Szalai Piroska. Elmondta, hogy az utóbbi háromban a nemzetközi elemzések is magasabb foglalkoztatás-bővülést prognosztizálnak.

A 2013-as tervekről elmondta: március végéig a családbarát munkaerőpiac erősítésére szolgáló alternatívákat készítik elő; az erről szóló egyeztetések már elindultak. Megvizsgálják, hogyan lehetne a későbbiekben egyes ellátásokat is rugalmasabbá tenni. Például a gyes mellett aki akar, az részmunkaidős alkalmazott lehet. A biztos szerint meg kell vizsgálni, hogy bővíthető-e az egyéb ellátások melletti munkavégzés lehetősége is.

A szakember szerint lehetőséget kell teremteni a nők számára, hogy a saját és családjuk döntésén múljon, hogy meddig szeretnének otthon maradni a gyerekeikkel. Aki 3 évig, az is megtehesse, s aki korábban vissza szeretne menni dolgozni, de csak például heti 3 napra tud, az is megtehesse.

Szalai Piroska a nők munkaerő-piaci helyzetét jellemezve kifejtette: régóta látszik a statisztikákból, hogy az 55 év felettiek kevesebben vesznek részt a foglalkoztatásban; számos fejlesztési program hatására ezen csoport foglalkoztatása nőtt leginkább az elmúlt időkben.

A 25 év alattiak foglalkoztatási rátája ugyanakkor épp a válság hatására zuhant hatalmasat: Magyarországon 2003-ban, az Európai Unióban pedig 2008-ban kezdődött ez az esés. A fiatalok problémáira korábban nemcsak a magyar foglalkoztatáspolitika, de az uniós fejlesztések sem fókuszáltak. A miniszteri biztos szerint életbevágó, hogy megfelelő figyelmet kapjon a belépésük a munkaerőpiacra.

A szakember szerint a képzetlenség, a megfelelő szakma hiánya is komoly gát Magyarországon a nők foglalkoztatásának növelésében, miközben az unió gazdagabb országaiban az alacsony iskolai végzettségűek többen tudnak foglalkoztatottak maradni, mint hazánkban.

Szalai Piroska szerint problémás a nők bent maradása a munkahelyeken akkor is, amikor a családi elfoglaltságaik, a "láthatatlan munka" időszakosan megemelkedik. Nagyon kevés atipikus munkakör található a hazai munkaerőpiacon. Például a heti 35 órát nem meghaladó részmunkaidős foglalkoztatottak száma csupán negyede az uniós átlagnak. Ezért azok a nők, akik valamilyen okból nem tudnak heti 40 órát a munkahelyükön tölteni, jelenleg kiszorulnak az inaktívak közé.

A kisgyermekes nők foglalkoztatásának egyik fontos pontja az is, hogy még mindig nem állnak elegendő számban rendelkezésre a kisgyermekek napközbeni ellátására irányuló szolgáltatások, például bölcsődék vagy családi napközik - fűzte hozzá Szalai Piroska.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a foglalkoztatott nők háromnegyede dolgozik 250 munkavállalónál kevesebbet foglalkoztató munkaadónál. A miniszteri biztos szerint a kis szervezetek számára a nagyon egyszerűen hozzáférhető kedvezmények, támogatások a leghatékonyabbak, mivel a tapasztalatok szerint sokan kimaradhatnak az olyan típusú támogatásokból, amelyek bonyolultak vagy nagy az adminisztráció igényük.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk