kapubanner for mobile

Száz új igazgatót nevezett ki a Sanofi-Aventis

Augusztusban vásárolta fel a francia kézben lévő Sanofi a magyar Chinoint is birtokló Aventist. A két cég házasságával a világ harmadik legnagyobb gyógyszergyára jön létre, azt csupán az amerikai Pfizer és a brit GlaxoSmithKline előzi meg.

A Sanofi 16 milliárd eurós hitel segítségével vásárolta meg a nála kétszer nagyobb riválisát. A Sanofi első, januári ellenséges felvásárlási ajánlatát a német-francia gyógyszerkonszern először visszautasította. Az 55 milliárd eurót érintő tranzakcióval létrejött Sanofi-Aventis több mint 100 ezer alkalmazottat foglalkoztat.

A két cég integrációjának lebonyolítására most világszerte száz igazgatót nevezett ki a cég. A most kijelölt felsővezetőknek év végéig meg kell szervezniük az egyes üzletágak integrációját, hogy 2005 elejére minden készen álljon. Európa vezető gyógyszercége öt különböző szinten, a menedzseri poszttól a franchise-ügyeket intéző vezetőig bővítette vezetői gárdáját mintegy hetven országban.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek