kapubanner for mobile

Százakat képez ki az Audi

Évente 250 szakmunkástanuló vesz részt az Audi Hungaria Motor Kft.-nél a duális szakképzésben; a napokban 150-en kezdték meg gyakorlati vizsgájukat a vállalatnál.

images

A vállalatnál a 2001-ben indított duális szakképzés rendszerében eddig 1400 tanuló szerzett szakmunkás-bizonyítványt, tízből kilencen a cégnél kezdték meg szakmai pályafutásukat, a többiek fele pedig később lépett be az Audihoz.

Jelenleg 11 szakmában (autógyártó, autószerelő, autóelektronikai műszerész, járműfényező, karosszérialakatos, gépgyártás-technológiai technikus, gépi forgácsoló, mechatronikai technikus, villanyszerelő, szerszámkészítő, automatikai technikus) 250 tanuló folytatja tanulmányait a duális szakképzés rendszerében. A modell sikerét számos szakmai versenyen elért siker is alátámasztja - jegyzeték meg.

Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, a duális szakképzést és a jól felkészített munkaerő-utánpótlást a vállalat sikerének zálogaként tekintik, mindkettő az Audi Hungaria hosszú távú személyügyi stratégiájának pillére.

A társaság kiemelte: a szakmunkásképzés területén a vállalat évek óta együttműködik a Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola és Kollégiummal, a Pattantyús Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola és Általános Művelődési Központtal és a Kossuth Lajos Szakközép-, Szakiskola és Kollégiummal. A képzések az Audi 8,2 millió eurós beruházással megvalósult győri oktatóközpontjában zajlanak.

Az Audi Hungaria Motor Kft. dolgozóinak száma a 2013. december 31-i adat szerint 10 ezer 337 volt. A vállalat folyamatosan fejleszti a létszámot, amely 2011 szeptemberében érte el a hétezret, tavalyelőtt áprilisban a nyolcezret, tavaly februárban pedig a kilencezret.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek