Százezer közfoglalkoztatott részesül képzésben
Kétszázezer ember vesz részt a november elején indult téli közfoglalkoztatási programban, közülük százezren képzésben részesülnek - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden Ozorán.
A program november 1-jétől április végéig tart, a képzések, amelyekre 24 milliárd forintos európai uniós forrást használnak fel, december első hetében indulnak, és március végén fejeződnek be - tette hozzá. Mint mondta, húszezren államilag elismert, az Országos Képzési Jegyzékben szereplő képzésen vehetnek részt, 29 ezer embernek betanító jellegű képzést szerveztek. További 48 ezer, legfeljebb nyolc általános iskolát végzett ember úgynevezett alapkompetencia-fejlesztésen vesz majd részt, négyezren kapnak lehetőséget az általános iskola 7-8. osztályának elvégzésére, és ezer közfoglalkoztatott tehergépjárművekre érvényes jogosítványt szerezhet.
A képzési programba bevonnak álláskereső pedagógusokat is, jelenleg csaknem ötezer pedagógus szerepel a munkaügyi nyilvántartásban - jegyezte meg.
Az államtitkár kitért arra, hogy ennyien még soha nem dolgoztak egy időben a közfoglalkoztatási programban. Szavai szerint az elmúlt három évben sokat változott a közfoglalkoztatás megítélése, egyre többen kezdik megérteni, hogy szükség van rá főleg olyan területeken, ahol az elkövetkező években nincs reális esély arra, hogy mindenkinek a versenyszféra adjon megélhetési lehetőséget.
A cél hosszú távon az, hogy a mostani közfoglalkoztatási rendszer a szociális szövetkezetek irányába eltolva, önfenntartó rendszerré váljon - mondta Czomba Sándor.
Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője arról beszélt, hogy a téli közfoglalkoztatás keretében elsősorban mintaprogramokban, illetve önkormányzati programokban, emellett állami vállalatoknál, vízügyi igazgatóságoknál, erdészeteknél dolgozhatnak az álláskeresők.
Ozora az első példa arra, hogy jól irányzott kormányzati segítséggel egy település eredményeket tud elérni - mondta, hozzátéve, hogy a település tavaly csatlakozott az értékteremtő közfoglalkoztatáshoz. Akkor 82 embernek adtak munkát, az idén decembertől már 163-an dolgoznak majd közfoglalkoztatottként a Tolna megyei községben. Egyre több település tud talpra állni a közfoglalkoztatási programnak köszönhetően, az álláskeresők a segélyen tengődés helyett munkát és fizetést kapnak, emellett a program erősíti a helyi közösségeket is - mondta a szóvivő.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Ez alapján választanak szakmát a magyar fiatalok 1 hete
- Az AI nem csak eszköz, hanem tudatos stratégia 2 hete
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 2 hete
- Reflektorfénybe kerülnek a képzők: új szakmai díjat indít a HR Portal 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- AI eszközök a vállalati nyelvtanulásban: versenytársak vagy szövetségesek? 1 hónapja
- Ennél a cégnél a HR-es, a jogász és a pénzügyes is AI-fejlesztő - ez a jövő? 1 hónapja
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 1 hónapja
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 1 hónapja
- AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?