kapubanner for mobile

Százezer új munkahely 2006-ig

Százezer új munkahely 2006-ig

Magyarország.hu
2004. július 30., péntek
A jövő évben csaknem 200 milliárdos pályázatot ír ki a munkaügyi minisztérium humánerőforrás-fejlesztésre. Az idei nyertes pályázókkal egy hónapon belül megkötik a szerződéseket.

Az Európa.Terv öt operatív programja 2006-ig százezer új munkahely létrehozásához járulhat hozzá - mutatott rá Csizmár Gábor, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára a tárca sajtótájékoztatóján. Az öt operatív program egyike a humánerőforrás fejlesztésével foglalkozik, erre 191 milliárd forint áll rendelkezésre, 75 százalékban európai uniós, 25 százalékban magyar forrásból. A 191 milliárd forintos keret terhére februártól írják ki a pályázatokat.

86-ot már elbíráltak

Eddig tizennyolc pályázat jelent meg, jövőre pedig újabb hatot tesznek közzé. A keret 40 százalékát nem pályázatok alapján, hanem központi programokra használják fel. Eddig 734 pályázatot adtak be az érdeklődők, ezek közül 86-ot már elbíráltak, s egy hónapon belül a szerződéseket is megkötik a pályázókkal. A 86 pályázóból 72 a vállalkozói készségek fejlesztését vállalta, több mint tíz a felsőoktatás szerkezeti, tartalmi korszerűsítését.

A 734 pályázatot beadó közösségek nagy része szintén e két cél teljesítését vállalta. Nagyszámú pályázat érkezett még a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatását, a modellértékű tanoda létrehozását célzó kiírásokra is. A 18 kiírt pályázatból 11 határideje már lejárt, de ezek közül kettőnél a beadási határidő módosításával továbbra is fogadják a pályamunkákat - ismertette az államtitkár.

A központi programok közül az állami foglalkoztatási szolgálat korszerűsítését szolgáló több mint 8 milliárd forintra már megkötötték a szerződést a szolgálattal, további szerződések előkészítésével is foglalkoznak, így hamarosan leköthető a 40 százalékos keretrész.

Tartós munkanélküliek, hátrányos helyzetűek

A 191 milliárd forintból kiírt és kiírandó pályázatok döntő része az inaktívak, a tartósan munkanélküliek, a hátrányos helyzetűek munkaerő-piaci esélyeinek javítását szolgálja. A civil szervezetek bevonásával könnyebb az ilyen személyek megkeresése, bevonása a felzárkóztató, esélyjavító programokba. E programok fajlagos költsége az egyénenkénti foglakozás miatt magasabb, mint a többi aktív munkaerő-piaci program ráfordítása - ismertette a sajtótájékoztatón Rózsa Judit, a humánerőforrás operatív program főigazgatója.

Kérdésre válaszolva elmondta: dolgoznak azon, hogy ezek a ráfordítások összemérhetők, elemezhetők legyenek. Az államtitkár szólt arról is, hogy a beadott pályázatokban vállaltak teljesítését számon kérik a pályázóktól. A támogatást egyrészt fokozatosan a teljesítés arányában kapják meg, másrészt, ha nyilvánvalóvá válik a nem teljesítés, egyedi mérlegelés alapján visszakövetelik az adott összeget.

Ellenőrzőbizottság

A sajtótájékoztatót követően kezdődött meg a 191 milliárd forintos keretösszeg felhasználását ellenőrző bizottság hivatalos alakulóülése. A bizottságban az egyes minisztériumokon kívül képviseltették magukat a civil szervezetek, a szociális tanács, a regionális fejlesztési tanácsok, a települési önkormányzatok, a kereskedelmi és iparkamara, valamint a munkaadói és munkavállalói szervezetek. Tanácskozási joggal részt vesz a bizottság munkájában az Európai Bizottság és a kifizető hatóság képviselője is.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Leépítésre készül Magyarországon a Siemens

Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk

Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek