kapubanner for mobile

Székely László lesz az új ombudsman

Székely Lászlót jelöli az alapvető jogok biztosának a szeptember 24-vel távozó Szabó Máté helyére Áder János. A köztársasági elnök a Sándor-palotában csütörtökön tett sajtónyilatkozatában jelentette be döntését. Az államfő azt mondta, jó lelkiismerettel, kellő körültekintéssel és megfelelő politikai egyeztetés után jó szívvel ajánlja a parlamenti pártok figyelmébe és megválasztásra Székely Lászlót, aki minden szükséges kritériumnak megfelel.

images

Az államfő előzőleg a Sándor-palotába hívta egyeztetésre Rogán Antal fideszes, Harrach Péter KDNP-s, Mesterházy Attila MSZP-s és Vona Gábor jobbikos frakcióvezetőt, valamint az LMP képviseletében Schiffer Andrást. A frakcióvezetőknek szóló meghívóban Áder János hangsúlyozta: bár a törvény nem kötelezi erre, fontosnak tartja a konzultációt, hogy az ombudsman jogintézményét a lehető legnagyobb konszenzus, közbizalom és tisztelet övezze.

Az államfő azt javasolta a frakciók képviselőinek, hogy személyi javaslatok helyett az ombudsmannal kapcsolatos társadalmilag lényeges, kiemelten fontos szakmai szempontjaikat és elvárásaikat osszák meg vele. A köztársasági elnök valamennyi tárgyalópartnere felvetésében talált megfontolásra méltó szempontokat, melyeket figyelembe vett döntése meghozatalakor. Áder János számára augusztus 10-e volt az az alkotmányos határidő, amíg javaslatot kellett tennie.

A Népszabadságnak szerdán kormánypárti források azt valószínűsítették, hogy Székely László, az új Polgári Törvénykönyv előkészítését koordináló miniszteri biztos, az ELTE Jogi Kara polgári jogi tanszékének a tanára esélyes lehet az alapjogi ombudsmani posztra.

Székely László 1958. március 15-én született Budapesten. 1982-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1982 óta tanít az ELTE ÁJK polgári jogi tanszékén, 1990 óta a Kari Tanács tagja. 1995-ben az egyetem Trefort Ágoston Emlékéremmel tüntette ki. 1992-ben beválasztották a Szerzői Jogi Szakértői Testület tagjai közé.

1992-ben lett a Fidesz környezetvédelmi kabinetjének jogi szakértője, 1996-ban lett az ORTT panaszbizottságának tagja.
1996 óta oktat a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán. Az első Orbán-kormány idején, 1998 és 2002 között kormánybiztosként felelt a Hágai Nemzetközi Bíróság dunai vízlépcsőügyben hozott ítéletének végrehajtása érdekében szükséges kormányzati feladatok koordinációjáért.

2008 óta az ELTE Jogi Továbbképző Intézet igazgatója. 2010. június 15-én kinevezték az új polgári törvénykönyv előkészítését koordináló miniszteri biztosnak, megbízatása 2013. január 19-vel zárult.

2013. január 20. óta a határokkal osztott természeti erőforrások fenntartható használatáért felelős miniszteri biztos a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, megbízatása 2014. január 19-ig szól. Orbán Viktor kormányfő 2012. decemberi megbízása alapján ő vezeti a magyar küldöttséget a dunai vízlépcsőről szóló magyar-szlovák tárgyalásokon.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek