Székét tette meg tétként a FIAT vezérigazgatója
Sergio Marchionne, a FIAT vezérigazgatója bejelentette, lemond tisztségéről, ha a cég 2007-re nem éri el céljait.
Marchionne minap közzétett elképzelései szerint a cég megpróbálja csökkenteni költségeit és növelni termelékenységét, mert olyan vetélytársakkal kell megküzdenie, akik betörtek az olasz vállalat egykor biztosan uralt hazai piacára is. Célja, hogy 2007-ben az Olaszországban újonnan értékesített autók 30,5 százalékát adja; ez az arány most augusztusában 28,5 százalék volt. A társaság 2007-es eredményének pedig 1,4-1,8 milliárd euró között kell majd alakulnia.
Marchionne arról is szólt, hogy a FIAT nem tervezi érdekeltségei további kiárusítását, miután a Fiat Avio és a Toro biztosító eladása az átalakulási programhoz szükséges
Marchionne arról is szólt, hogy a FIAT nem tervezi érdekeltségei további kiárusítását, miután a Fiat Avio és a Toro biztosító eladása az átalakulási programhoz szükséges
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?