Széles: "azért ezzel a minimálbér-emelgetéssel nagyon óvatosan kellene bánni"
"Azért ezzel a minimálbér-emelgetéssel nagyon óvatosan kellene bánni" - jelentette ki Széles Gábor, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke arra reagálva, hogy Orbán Viktor a tegnapi tévévitában azt ígérte: amennyiben a Fidesz nyeri meg a választásokat, százezer forintra emelik a minimálbért. Hosszabb távon az MSZP-nek is hasonló elképzelései vannak.
Széles ezzel kapcsolatban az InfoRádiónak nyilatkozva megjegyezte, hogy amikor a Fidesz-kormány idején 19 ezer forint környékéről ötvenezer forintra emelték a minimálbért, nagyon sok munkahely szűnt meg. Hozzáfűzte, hogy szerinte vannak olyan iparágak, melyek nem bírnak el egy ilyen mértékű munkabér emelkedést, s itt példakánt a textil- és a bőripart említette meg.
Arra is felhívta azonban a figyelmet, hogy egy ilyen mértékű minimálbér-emelkedés felfelé tolja az egész bérstruktúrát, s ennek hatására többe fog kerülni a költségvetési szférában dolgozók bére is, vagyis a lépés nem egy takarékosabb állam irányába mutat. Kitért még arra is, hogy nehezményezi, amiért az érdekegyeztető tanács véleményét nem kérték ki az ügyben, hiszen a kérdés a testület hatáskörébe tartozik.
Arra is felhívta azonban a figyelmet, hogy egy ilyen mértékű minimálbér-emelkedés felfelé tolja az egész bérstruktúrát, s ennek hatására többe fog kerülni a költségvetési szférában dolgozók bére is, vagyis a lépés nem egy takarékosabb állam irányába mutat. Kitért még arra is, hogy nehezményezi, amiért az érdekegyeztető tanács véleményét nem kérték ki az ügyben, hiszen a kérdés a testület hatáskörébe tartozik.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?