Szerdán indul a Műegyetemi Állásbörze
Április 26-án és 27-én kerül megrendezésre a Műegyetemi Állásbörze, ahol 210 vállalt közel 3500 állásajánlattal várja majd a munkát kereső fiatalokat reggel 10 órától délután 5-ig a BME Központi épületében.
Az állásbörzén műszaki, gazdasági, informatikai, pénzügyi, természettudományi, bölcsészettudományi és jogi diplomások is találhatnak állásajánlatot Vidékről is érkeznek pályakezdők a rendezvényre. Dunaújvárosból, Kecskemétről, Miskolcról és Pécsről külön buszok indulnak a rendezvényre.A szervezők 9-10 ezer látogatóra számítanak.
Az állásbörze keretében az álláskeresők próbainterjúkon vehetnek részt, amelyeken kiválasztási szakemberek elemzik az interjúzó viselkedését, előnyös és javítandó megnyilvánulásait, tanácsokat adnak; grafológiai elemzésre is lehetőség nyílik; logikai játékok, előadások, egyéni és csoportos tanácsadás, valamint számos egyéb, a felkészülést, elhelyezkedést segítő program várja az érdeklődőket. A kiállító cégek egy része a rendezvény két napján vállalati prezentációk keretében ismerteti tevékenységét. Az érdeklődők itt alaposabban megismerhetik a vállalatot, ahová pályázni szeretnének.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?