kapubanner for mobile

Szerdán szavaz a parlament miniszterelnökről

Szerdán tízórás időkeretben tárgyal a Parlament a kormányprogramról, a vitát Gyurcsány Ferenc 35 perces felszólalása nyitja meg. A kormányfő-jelöltről és a kormányprogramról este 8 óra körül dönthet a Ház.

Az Országgyűlés szerdán szavaz Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választásáról és az új kormány programjáról, miután tízórás időkeretben megtárgyalta a Lendületben az ország! címet viselő határozati javaslatot. A programvitát a kormányalakításra hétfőn felkért Gyurcsány Ferenc 35 perces felszólalása nyitja meg, ez követi a frakciók vezérszónokainak felszólalása 20-20 percben. Az MSZP 210 percet, a Fidesz 204-et, az SZDSZ 90-et, az MDF pedig 89 percet kapott álláspontja kifejtésére, a függetlenek pedig hét percben szólalhatnak fel. A miniszterelnök-jelölt a vita után, várhatóan 19.30 órakor, 15 percben válaszol az elhangzottakra, ezt követően kerül sor a szavazásra. A miniszterelnök megválasztását a történelmi zászlók bevonulása követi, majd a kormányfő ünnepélyes eskütétele és az esküokmány aláírása következik. Végül felhangzik a Himnusz.

A kormányfő megválasztásához 193 szavazat kell

A kormányfő megválasztásához az összes képviselő (jelenleg 384 fő) többségének igen szavazata, azaz 193 támogató voks kell. Határozatképtelenség esetén a szavazást háromszor ismételhetik meg. Ha nincs meg a szükséges szavazatszám, akkor a köztársasági elnök újra miniszterelnök-jelöltet javasolhat. Abban az esetben, ha az első jelölésétől számított 40 napon belül nem választ miniszterelnököt a parlament, feloszlathatja az Országgyűlést - mondta el Bragyova András alkotmányjogász.

Egymást váltják az elnök és az alelnökök

Szili Katalin házelnök felszólította az alelnököket, hogy elnöklése után, délelőtt 10 órától kétórás időtartamokra Dávid Ibolya (MDF), majd Mandur László (MSZP), Világosi Gábor (SZDSZ) Deutsch Tamás (Fidesz) és Harrach Péter (Fidesz) vegye át az elnöklést. Harrach Péter egynapos felvidéki útja miatt nem lesz jelen a szerdai ülésen, így elnökölni sem fog.

Szerdán egyeztetnek a személyi kérdésekről

Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök csütörtökön egyezteti az új kormányra vonatkozó személyi javaslatait a koalíciós pártokkal - mondta Horn Gábor koalíciós koordinációért felelős politikai államtitkár, szabad demokrata ügyvivő. Gyurcsány Ferenc csütörtökön mutatja be javaslatát az SZDSZ ügyvivői testületének, ugyanezt teszi az MSZP megfelelő fórumán, ezt követően a kormánypártok koalíciós egyeztetésen vitatják meg a javaslatot.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek