kapubanner for mobile

Szetey lehet Kóka utódja?

Belső viták, rossz politika - így értékelik a FigyelőNetnek nyilatkozó szabad demokraták pártjuk munkáját. A koalíciós partnernél ugyanakkor most nem keresik különösebben a találkozást az egyszázalékos párttal.

Az SZDSZ egyik politikusa szerint komoly belső feszültségek vannak pártjában, amelyek abból adódnak, hogy Kóka János és Horn Gábor előzetes egyeztetés nélkül döntenek a fejük felett.

"Horn összevissza nyilatkozik, a Fidesszel kötendő esetleges együttműködésünkről szóló nyilatkozata például nagyon kínos volt. Vagy nem értek egyet azzal a kijelentéssel, hogy az SZDSZ-nek úgyis megvan az ötszázalékos liberális bázisa. Nem lehet azt kommunikálni a választók felé, hogy úgyis megválasztotok minket. Ha viszont valaki ezt nyilvánosan megemlítené, azt mondanák, szembemegy az SZDSZ-szel. Úgy gondolom, rosszul politizálunk" - mondta a FigyelőNetnek nyilatkozó forrásunk.

Hozzátette: Fodor Gábor képes lenne esetleg tenni valamit, ő azonban "kiegyezett" a Kóka-féle vezetéssel. "Nagyon jól érzi magát miniszterként, ezért nem hiszem, hogy bármit tenne" - mondta forrásunk. Véleménye szerint Demszky Gábornak is nagy a támogatottsága a liberálisok között, ő azonban nem merne lépni, amíg nem döntenek a fővárosnak adandó támogatásokról.

Párt a létminimumon

Ami a koalíciót illeti, a liberális politikus szerint egyelőre nem tehetik meg, hogy kihátráljanak az MSZP vagy Gyurcsány Ferenc mögül. "Bár tény, hogy nekünk mondjuk jobb lenne, ha Kiss Péter lenne a miniszterelnök. De egy-két százalékon állunk."

Lapunknak arra a kérdésére, hogy ki jöhet szóba, mint Kóka János utódja a miniszteri székben, forrásunk úgy válaszolt, a miniszter kabinetfőnöke, Kákosi Csaba vagy Szetey Gábor lehet esélyes a posztra.

Egy másik, a párthoz közelálló informátorunk arra hívta fel a figyelmet, hogy Fodor Gábor és Demszky Gábor stábja észrevehetően közeledik egymáshoz.

Kóka szerint az MSZP-ben vannak feszültségek

Az SZDSZ Országos Tanács (ot) szombati budapesti ülése után Kóka János azt mondta, hogy az egészségbiztosítás, a vasúti mellékvonalak megszüntetése, vagy az adótörvények körül tapasztalható feszültségek és felpuhítási kísérletek nem koalíciós jellegűek, hanem az MSZP belső feszültségeiről van szó. Hozzátette: aláírt szerződésük is van koalíciós partnerükkel az egészségügyi reformról, amely nyáron kompromisszummal született meg és több kompromisszumot már nem tartanak elképzelhetőnek, mivel az a rendszer működőképességét veszélyeztetné.

A pártelnök bírálta a szocialistákat a vasúttörvény körüli magatartásuk miatt. Felidézte, hogy a két koalíciós párt délután öt órától este háromnegyed nyolcig egyeztetett a mellékvonalak megszüntetéséről és a szocialista partnerek egy része is megdöbbent akkor, amikor észrevették, hogy pártjuk a két időpont között juttatott el közleményt a Magyar Távirati Irodához, amelyben kihátrálnak a vasúti reform mögül.

Kóka János részletesen szólt arról, hogy megítélése szerint szocialista-fideszes együttműködéssel szavazta le az Országgyűlés az úgynevezett kisadók összevonását, egyszerűsítését. Az SZDSZ elnöke nem szeretné, ha ugyanez megismétlődne az értékalapú ingatlanadó lehetőségének kiiktatásával.

Távolságtartás

Értesüléseink szerint a szocialista pártban inkább várakozva tekintenek az SZDSZ belső feszültségeire. "Jelen állás szerint a parlamentbe is csak jelentős erőfeszítéssel kerülnének be, így most nem kell velük jóban lennünk" - fogalmazott egy szocialista forrásunk, kiemelve hogy a költségvetésről és az adókról szóló egyeztetések féloldalasnak látszanak, amikor szocialista részről a kormány tagjai vannak ott, a szabad demokraták részéről, meg egy, a gazdasági tárcáról épp lemondó pártelnök és egy frakcióvezető.

Az MSZP-n belül egyébként épp a napokban készült el egy felmérés, amelyből kiderült, hogy a tagság középelitjének megítélése a szocialista pártról némiképpen eltér attól, mint amit egyébként az MSZP tagjai mondanak. Juhász Ferenc, a párt elnökhelyettese szerint ez már önmagában is eléggé izgalmas kérdés ahhoz, hogy helyben is végiggondolják, mit és hogyan csináljanak. A szocialisták ezért az elkövetkező hónapban minden megyében, különböző fórumokon leülnek, és gondolatokat cserélnek a felmérés adatairól.

Veress József, az MSZP Békés megyei elnöke szerint fontos, hogy a "több mint harmincegynéhányezer" párttag önmaga mennyire érti azt, hogy ő valóban cselekvő részesévé válhat a politikai folyamatoknak.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek