kapubanner for mobile

Szigorította a külföldi munkaerő toborzását a szomszédunk

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A román kormány az Európai Unión kívülről érkező külföldi munkaerő toborzását szigorító sürgősségi rendeletet fogadott el csütörtökön, amely egy internetes platform létrehozásával egyszerűsíti és átláthatóvá teszi az érdekelt vállalkozások hozzáférését a külföldi munkaerőhöz, gyorsítja az eljárásokat és az érintett hatóságok közötti kommunikációt - közölte a kormányszóvivő.

Ioana Dogioiu a kormányinfón elmondta: a jogszabály az illegális migráció és a vendégmunkásokkal szembeni visszaélések megfékezését, illetve a hazai munkaerőpiac védelmét célozza. A rendelet egyebek mellett előírja, hogy csak azok a cégek kapnak engedélyt a külföldi munkaerő közvetítésére, amelyek letétbe helyeznek egy bizonyos összeget, amely fedezi a behozott külföldiek esetleges hazatoloncolásának, a veszélyeztetett helyzetbe került vendégmunkások szociális ellátásának költségeit, valamint fedezetként szolgál a hatóságok által kiszabott esetleges bírságok behajtására.

A külföldi munkaerő behozatalában érdekelt cégeknek a bukaresti belügyminisztérium által működtetett workinromania.gov.ro portálon kell regisztrálniuk, és csak olyan szakmákban hirdethetnek állásokat külföldiek számára, amelyek szerepelnek a kormányhatározattal elfogadott hivatalos munkaerőhiány-listán. A rendelet indoklása felidézte: Romániában hét éve kezdték növelni a vendégmunkáskvótát, amely a 2019-ben engedélyezett évi 20 ezerről 2022-ig évi 100 ezerre emelkedett. Miután három éven keresztül Románia évente 100 ezer EU-n kívüli külföldinek adott munkavállalási engedélyt, 2026-ra 90 ezres kvótát állapított meg a bukaresti kormány.

Ennek ellenére az utóbbi négy évben átlagosan csak 60 ezer munkavállalói vízumot adtak ki és évente alig 30 ezer külföldi kért tartózkodási engedélyt. A vendégmunkások romániai "megtartásának aránya" tehát az 50 százalékot sem éri el - olvasható a sürgősségi kormányrendelet indoklásában. A csütörtökön elfogadott sürgősségi kormányrendelettel egyebek mellett a munkaerő-közvetítésnek álcázott embercsempészést próbálják felszámolni, megakadályozandó, hogy olyan ázsiai és afrikai bevándorlók kapjanak román vízumot, akik aztán illegálisan próbálnak Nyugat-Európába jutni.

 

MTI

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek