kapubanner for mobile

Szijjártó: Fókuszban a munkahelyteremtés

A kormány gazdaságpolitikájának fókuszában továbbra is a munkahelyteremtés áll - közölte a miniszterelnök szóvivője a legfrissebb foglalkoztatottsági adatokra reagálva hétfőn az MTI-vel.

images

A 2008-as mélypont óta most nőtt legnagyobb mértékben a dolgozó emberek aránya Magyarországon, ugyanis az egy évvel korábbi időszakhoz képest most 43 ezerrel dolgoznak többen - írta Szijjártó Péter.

Rögzítette: a kormány gazdaságpolitikájának fókuszában továbbra is az áll, hogy tíz év alatt egymillió új, legális, adózó munkahelyet teremtsen, hiszen ez az ország szuverenitása megőrzésének egyik legfontosabb eszköze.

A Központi Statisztikai Hivatal hétfőn közölte, hogy a munkanélküliségi ráta a május-júliusi időszakban nem változott a megelőző három hónaphoz képest, és csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma a vizsgált időszakban 3 millió 832 ezer fő volt, azaz 43 ezerrel (1,1 százalékkal) több, mint az előző év azonos időszakában.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek