kapubanner for mobile

Szivattyúgyárat avatott Székesfehérváron a Grundfos

Harmadik magyarországi gyárát építette fel Székesfehérváron, a Sóstó Ipari Parkban a dán Grundfos szivattyúgyártó cégcsoport. A mintegy 4,5 milliárd forintos beruházást kedden avatták fel.

A csaknem 26 ezer négyzetméter alapterületű üzemben jelenleg 140-150 dolgozót foglalkoztatnak. A létszám az év végére kétszázra, jövőre 300-320-ra nő - mondta el Kocsis Zoltán, a székesfehérvári gyár igazgatója.

Az üzemben az idén két szennyvízszivattyú típusból 200-210 ezer darabot gyártanak, jövőre pedig várhatóan 300 ezer darabra nő a termelés. A termékeket a világ szinte minden pontjára szállítják.

A cég küldetése szerint a foglalkoztatottak mintegy három százaléka csökkentett munkaképességű lesz. November elsejétől első lépcsőben négy-öt, majd a későbbiek során tizenhat dolgozónak teremtenek foglalkoztatási lehetőséget.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek