kapubanner for mobile

Szívbetegséget okozhat a munkahelyi igazságtalanság

A munkahelyi igazságtalan bánásmód harminc százalékkal növelheti a szívkoszorúér-elzáródás kialakulásának veszélyét - állítják finn tudósok. A nyugat-európai halálozási okok között első helyen álló betegség hátterében sok esetben a munkahelyeken elszenvedett megaláztatás, mellőzés és az ezekből fakadó stressz áll.

"A legtöbb embert mélyen érinti, ha megalázóan, igazságtalanul bánnak vele a feljebbvalói" - hangsúlyozta Mika Kivimaki kutató. Az embereknek fontos, hogy főnökeik figyelembe vegyék álláspontjukat, a döntéshozatal során felmerült információkat ne titkolják el előlük, és korrektül bánjanak velük. Ezek hiánya lehangoltságot, stresszt okozhat, és a nélkülözés érzését keltheti a munkavállalóban, aminek egészségkárosító hatása lehet.

A finn tudósok 10 év alatt összesen 6400 londoni lakos munkahelyi életét kísérték figyelemmel. A vizsgálatok során nem vették figyelembe az életkort, a koleszterinszintet, valamint az alkoholfogyasztás mértékét, csak a munkahelyen elszenvedett sérelmeket.

Bár a munkahelyi stressz mindannyiunk életének szerves része, a bizonytalanságkerülésből származó szorongás mértéke már kultúránként változó. Sőt, különböző társadalmak eltérő mechanizmusokat fejlesztettek ki kezelésére. A bizonytalanságot erősen kerülő kultúrákban az állandó fenyegetést jelent. Emiatt az ott élők igénylik az ismeretlen helyzetek szabályokkal történő irányítását, még azon az áron is, hogy a szabályok diszfunkcionálisak és akadályozzák a hatékony működést - írta korábban az mfor.hu.

MTI/Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Munkahelyi stressz: a főnöktől várjuk a megváltást
Tippek az év végi munkahelyi stressz csökkentésére
Munkahelyi rizikó: az egészségünk a tét



  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek