kapubanner for mobile

Szociális válság csaphat le az unióra

Az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportjának elnöke, Jean-Claude Juncker szerint szociális válság is fenyegeti az Európai Uniót, amely a nemzetközi gazdasági válság miatt a második világháború utáni legsúlyosabb munkanélküliségi helyzettel kényszerül szembenézni, adja hírül a Világgazdaság.

A luxemburgi kormányfő és pénzügyminiszter a csoport találkozóját követően úgy vélte, akkora nagyságrendű munkahely megszűnése fenyeget, amely európaiak millióit juttathatja a reménytelenség állapotába. Juncker szavai az Európai Bizottság aznap kiadott tavaszi előrejelzését erősítették, a prognózis szerint az unióban idén közel tíz, jövőre 11 százalékra nő a munkanélküliségi ráta. A luxemburgi politikus szerint ezért sürgősen át kell gondolni, kell-e módosítani az EU szociális modelljén. Juncker egyúttal arra sürgette a cégeket, hogy elbocsátás helyett próbálják más úton, például a munkaidő csökkentésével megoldani gazdasági nehézségeiket.

Az elnök elmondta, hogy az euróövezeti találkozón megerősítették: a gazdasági felélénkülés érdekében tett intézkedések egyelőre elégségesnek tűnnek, újabb uniós csomagra pillanatnyilag nincsen szükség.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek