Szolidáris a PDSZ a sztrájkra készülő vasutasokkal
Szolidaritást vállal a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az április 30-ára akciót hirdető Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetével, a továbbiakról pénteken tárgyal - közölte Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke szerdán az MTI-vel.
A PDSZ egyetért a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetével (VDSZSZ) abban, hogy fel kell lépni a Bajnai-csomagban levő, a családokat, a munkavállalókat sújtó tervezett intézkedések ellen, és szolidáris mindazokkal, akik ezt valamely törvényes eszközzel kívánják kikényszeríteni - írta közleményében az érdekvédő. Mint hozzátette, a szervezet elnöksége pénteken tárgyal a VDSZSZ által felvetett esetleges direkt akció lehetőségéről.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete kedden jelentette be, hogy április 30-án 0 órától 18 óráig általános vasutassztrájkot tart, a tervezett kormányzati megszorító intézkedések elleni tiltakozásul. Gaskó István elnök elmondta: elfogadhatatlannak tartják a tervezett intézkedéseket, amelyek jelentősen sújtanák a bérből és fizetésből élő vasutasokat.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete kedden jelentette be, hogy április 30-án 0 órától 18 óráig általános vasutassztrájkot tart, a tervezett kormányzati megszorító intézkedések elleni tiltakozásul. Gaskó István elnök elmondta: elfogadhatatlannak tartják a tervezett intézkedéseket, amelyek jelentősen sújtanák a bérből és fizetésből élő vasutasokat.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
