204 cikk a(z) VDSzSz címkével - 1. oldal
A jövő kulcsa, avagy az igényvezérelt munkaerő-gazdálkodás
4 éve A munkakörök átjárhatóságáról, illetőleg a specifikus szakmák sajátosságairól beszélgettünk Kővári Zitával, a Volánbusz Zrt. oktatási centrumának vezetőjével és Szabó Imrével, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) Szolidaritás szakértőjével a GINOP-5.3.5-18-2018-00053 számú projekt kapcsán. Teljes cikk...
Veszélyben több ezer vasutas munkahely
5 éve A Vasutas Szakszervezet és a VDSZSZ Szolidaritás közleménye szerint feladni kényszerülhet egyik legfontosabb tevékenységét a legnagyobb magyar vasúti árufuvarozó cég, a Rail Cargo Hungaria Zrt., és ezzel több ezer ember munkahelye is veszélybe kerül, amennyiben a kormány nem teljesíti a tavaly kötött stratégiai megállapodásban vállalt támogatást - írják. A cég is reagált a szakszervezet közleményére. Teljes cikk...
Kiszámítható bérezéssel tehető vonzóbbá a vasutas hivatás
6 éve Kiszámítható bérezéssel és korszerű képzési kínálattal tehető vonzóbbá a vasutas hivatás - értettek egyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint a VDSzSz Szolidaritás képviselői hétfőn, a szakszervezet kezdeményezésére létrejött találkozón. Teljes cikk...
Egyetértés van abban, hogy több évre szóló bérmegállapodás szülessen
6 éve Továbbra is eredményesnek értékelték a résztvevők a 2017-ben megkötött középtávú megállapodást a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának (KVKF) november 12-i ülésén, és egyetértettek az újabb, többéves - akár hároméves - megállapodás szükségességében - írja közleményében a VDSzSz Szolidaritás. Teljes cikk...
A létszámhiány megszüntetését, béremelést követel a VDSzSz a vasutasoknak
6 éve A VDSzSz Szolidaritás a súlyos létszámhiány felszámolását, jelentős mértékű anyagi elismerést és normális munkakörülményeket követel a vasutasok számára - írják sajtóközleményükben. Teljes cikk...
Megújította vezetését a VDSzSz Szolidaritás
6 éve A VDSzSz Szolidaritás küldöttgyűlése megerősítette elnöki tisztségében Halasi Zoltánt. A testület döntött arról is, hogy az érdekképviselet érdekvédelmi alelnöki teendőit a továbbiakban Mózes Tibor látja el - közölte a vasúti ágazatban működő szakszervezet az MTI-vel. Teljes cikk...
Nőtt a munkabalesetek száma a MÁV-nál
6 éve A Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete adatai szerint naponta átlagosan 3 munkahelyi baleset történt tavaly a MÁV-csoportnál. Ez 10 százalékos emelkedés 2017-hez képest - derül ki az RTL Híradójából. Teljes cikk...
Béremelést kezdeményez a szakszervezet
7 éve A munkavállalói érdekek esetleges sérülésének kiküszöbölése és a hatékonyabb működés érdekében a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás (VDSZSZ) és a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) is szeretne együttműködni az állam által tervezett közösségi közlekedés átalakításában. Az érdekképviseletek az idén februárban megalakult közszolgáltató vállalkozások konzultációs fórumán (KVKF) szeretnék a felmerülő kérdéseket áttekinteni, elsősorban a munkabérek oldaláról - írja az MTI. Teljes cikk...
Átgondolnák a pótlékrendszert a vasutas szakszervezetek
7 éve Sok az aránytalanság főként a pótlékrendszerben az állami vasúttársaságnál, így újra kellene gondolni a három éves bérmegállapodást a MÁV-nál, amely szerint idén 5 százalékkal növekednek a bérek. Teljes cikk...
Felértékelődik a munkavállalók egészségmegőrzése
7 éve Egyre inkább szükség van a foglalkozás-egészségügyben az újabb irányok kijelölésére. Ezt leginkább az elmúlt években tapasztalható munkaerőpiaci átalakulás hozza magával. a dolgozók egészségi állapotának megőrzése egyre fontosabbá vált, főleg a közszférában. Teljes cikk...
MÁV: az Utasellátónál szervezett sztrájk nem okoz fennakadást a nemzetközi közlekedésben
8 éve Nem okoz nagyobb fennakadást a nemzetközi vonatközlekedésben az Utasellátónál szervezett sztrájk, a járatok többsége a tervezett kocsiösszeállítás szerint indult, kedden nyolc, szerdán öt, csütörtökön délutánig két munkavállaló nem vette fel a munkát - írja az MTI. Teljes cikk...
Folytatódik a sztrájk az Utasellátónál
8 éve A VDSzSz Szolidaritás szerdán is folytatni kívánja a sztrájkot a MÁV-Start Utasellátó Központjánál. A vasutas szakszervezet kedden késő este az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a munkabeszüntetés augusztus 29-én 23 órától augusztus 30-án 23 óra 59 percig tart - írja az MTI. Teljes cikk...
Csoportos létszámleépítés előtt a MÁV-Start?
8 éve Szeptemberben sztrájkot hirdet a VDSzSz Szolidaritás a MÁV- START-nál, ha nem vezet eredményre a szakszervezet által 2017. augusztus 11-én kezdeményezett kollektív munkaügyi vita. Teljes cikk...
A vasútnál nem az állami társaságok dolgozói a legkiszolgáltatottabbak
8 éve A vasúti közlekedési alágazatban, ahol 50 ezer embert foglalkoztatnak, nem az állami vállalatoknál dolgozók a legkiszolgáltatottabbak. Azoknál van kollektív szerződés, ami jelentős mértékben szabályozza a foglalkoztatási feltételeket, és az a cél, hogy minden társaságnál így legyen. Ezért kell megkötni az ágazati kollektív szerződést, amire 2017-ben sor kerülhet - mondta lapunknak Halasi Zoltán, a VDSZSZ elnöke. Teljes cikk...
Közös fellépést terveznek a kormányzatnál a vasutas szakszervezetek
8 éve Közös fellépést terveznek a kormányzati szervekkel a vasutas szakszervezetek a jövőben, mivel a 2017-es bértárgyalásokon sikerrel jártak. Ezért hozták létre a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumát. Teljes cikk...
Testkamerák bevezetését teszteli hamarosan a MÁV
8 éve A VDSzSz Szolidaritás kezdeményezte, hogy a MÁV-Csoport az utasokkal rendszeresen érintkező munkavállalóit lássa el ún. testkamerával - írja a szakszervezet honlapja. A kezdeményezés a dolgozók biztonságát szolgálná, ugyanakkor sokan tartanak tőle, hogy a munkáltató arra fogja felhasználni, hogy megfigyelje a dolgozókat munkavégzés közben. Teljes cikk...
Ausztria után zakatolnak: 30 százalékos béremelést kérnek a vasutasok
9 éve Jövőre 10 százalékos, három év alatt 30 százalékos béremelést szeretnének a vasutas szakszervezetek, 2016 végére pedig egy fél havi fizetést megközelítő egyszeri kifizetést - ez a Vasutasok Szakszervezete, a Mozdonyvezetők Szakszervezete és VDSzSz Szolidaritás közös bérkövetelése, amiről jövő héten kezdenek el tárgyalni a munkáltatóval, írja a klubradio.hu. Teljes cikk...
Nem hajlandó visszavenni a jegyvizsgálókat a MÁV-Start, ügyészséghez fordul a szakszervezet
9 éve Veszélyezteti a vasúti közlekedés biztonságát a MÁV-Start vezérigazgatója által kiadott rendelkezés, a Fővárosi Főügyészséghez fordult a VDSzSz Szolidaritás, közölte a szakszervezet. Teljes cikk...
Nemet mondott a kalauz, elbocsátották
9 éve Egy hatkocsis szerelvényt az előírt két kalauz helyett csak eggyel akarták elindítani néhány hete. Németh Zsolt nem vállalta a szerinte kockázatos feladatot, ki is rúgták - írja a Hvg.hu. Egy másik jegyvizsgáló korábban hasonlóan járt. Teljes cikk...
A VDSzSz is támogatja a nyugdíj népszavazást
10 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szövetség Szövetségi Tanácsa tagdíjfizetés elmaradása miatt kizárja soraiból a VDSzSz Szolidaritást. Valamint a szakszervezeti szövetség mai ülésén a férfiak 40 év utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazás támogatása mellett is döntött, derül ki közleményükből. Teljes cikk...
Halasi Zoltán a VDSzSz Szolidaritás új elnöke
10 éve Halasi Zoltánt választotta meg a VDSzSz Szolidaritás elnökévé a szakszervezet XV. Küldöttgyűlése 2015. július 9-én: a szavazatok 93,55 százalékát kapta. Teljes cikk...
Nem indul az elnökségért Gaskó István
10 éve A VDSzSz Szolidaritás mai rendkívüli kongresszusán az elnökjelöltek nem kaptak szót, Gaskó István ezért a helyszínen úgy döntött, hogy nem indul a tisztségért. Teljes cikk...
Gaskó István bajban van?
10 éve A Fővárosi Főügyészség közigazgatási jogi osztálya elutasította a VDSzSz Szolidaritás érdekvédelmi alelnökének kérelmét, hogy vizsgálják meg a szervezet Gaskó István elnöksége alatti gazdálkodását. Három alapítványra vonatkozóan a kérelmet elbírálásra a hatáskörrel rendelkező osztályai részére továbbították. Teljes cikk...
Gaskót leváltották, még nincs új elnök
10 éve A VDSzSz Szolidaritás elnöksége 2015. július 9-re összehívja tisztségválasztó küldöttgyűlését, melynek egyetlen napirendi pontja az új elnök megválasztása lesz. Teljes cikk...
Három év alatt 5 milliárd forint a vasutasoknak
11 éve Még karácsony előtt fejenként nettó 33 700 forint többletjuttatást kap 30 ezer vasúti dolgozó, amivel maradéktalanul teljesül a kormány korábbi vállalása; a vasutasok helytállását és az ágazat kiemelt fontosságát három év alatt összesen bruttó 5 milliárd forinttal ismerik el - áll a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a MÁV közös közleményében. Teljes cikk...
Mégsem demostrálnak a vasutasok
12 éve Megállapodtak a béremelésről a MÁV-nál, így elmarad a péntekre tervezett demonstráció. Teljes cikk...
Lezárta a vitát a vasutas szakszervezet a Rail Cargoval
12 éve A Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) és a Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) megnyugtatóan, a közös érdekek mentén sikeresen rendezte a napirenden lévő aktuális kérdéseket, és a megállapodásnak köszönhetően a kollektív munkaügyi vita a felek megelégedésével lezárult - közölte csütörtökön az RCH. Teljes cikk...
Kollektív munkaügyi vita a Rail Cargo Hungariánál
12 éve Kollektív munkaügyi vitát kezdeményeztek, és megegyezés hiányában sztrájkot helyeztek kilátásba a Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) alapítói: a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ), a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás (VDSzSz Szolidaritás) a Rail Cargo Hungaria (RCH) Zrt.-nél hétfőn - közölték az érdekképviseletek. Teljes cikk...
Bírálják a VOSZ bérajánlással kapcsolatos magatartását a szakszervezetek
12 éve A LIGA Szakszervezetek felszólítja a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségét, hogy ne akadályozza az országos, háromoldalú bérajánlás létrejöttét azzal, hogy elzárkózik a megegyezéstől, miközben a többi szociális partner rugalmasságot tanúsít - közölte a szakszervezet Teljes cikk...
Sztrájkkal fenyegetnek a vasutasok
14 éve Szakszervezeti demonstrációkkal, sztrájkkal fenyeget október 25-től a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) Szolidaritás, ha követeléseik nem teljesülnek, országos választmányuk pedig a határozatban megfogalmazott követelések alátámasztására október 7-én a "Tisztes Munka Világnapja" alkalmából figyelmeztető demonstrációkat szervez. Teljes cikk...
A kormány egyeztet a vasúti dolgozók szakszervezetével
14 éve A kormány jogosnak és reálisnak tartja a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) követeléseit, amelyek teljesítéséről egyeztetések kezdődnek - az érdekképviselet tájékoztatása szerint ezt mondta Fónagy János államtitkár a VDSZSZ Szolidaritás VIII. küldöttgyűlésén. Teljes cikk...
Bérmegállapodás a MÁV-nál
14 éve A MÁV Zrt. és öt szakszervezet aláírta a 2011. évi bérmegállapodást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel. Teljes cikk...
A VDSZSZ bírósághoz fordul
14 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) bírósághoz fordul a még elégséges szolgáltatás ügyében, miután a szerdai egyeztetésen sem állapodtak meg a MÁV-val - mondta Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke az MTI-nek az egyeztetést követően. Teljes cikk...
A VDSZSZ biztosítaná jogait a sztrájkhoz
14 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) törvényi kötelességének eleget téve három munkáltatónál - MÁV Zrt., MÁV-Gépészet Zrt, MÁV-Start Zrt. - kezdeményezte a még elégséges szolgáltatás mértékének meghatározását célzó tárgyalások ismételt megkezdését a sztrájktörvény tavaly év végi módosítása nyomán. Teljes cikk...
Szakszervezeti siker - enyhítik a létszámleépítést a Rail Cargónál
15 éve Megállapodtak a szakszervezetek és a munkaadó képviselői a Rail Cargo Hungária Zrt.-nél, a munkáltató vállalta, hogy enyhíti a létszámleépítés mértékét, így a szakszervezetek által kilátásba helyezett sztrájk elmarad - közölték a tárgyalófelek csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk...
VDSzSz: több mint ezer dolgozó elbocsátásáról beszélt az RCA elnöke
15 éve Nem kerülhető el a sztrájk a Rail Cargo Hungarianál (RCH), az osztrák tulajdonos képviselője a csütörtöki konzultáción ugyanis nem vonta vissza a magyar leányvállalatánál korábban bejelentett csoportos létszámleépítést - közölte a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) az MTI-vel. Teljes cikk...
460 ember elküldéséről tett bejelentést a Rail Cargo
15 éve Csoportos, 460 főt érintő létszámleépítést jelentett be a Rail Cargo Hungaria (RCH) - adta tudtul a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) keddi közleménye a Világgazdaság szerint. Teljes cikk...
Kudarccal zárult a kollektív munkaügyi vita a Rail Cargónál
15 éve Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) alelnöke szerint kudarccal zárult a hétfői kollektív munkaügyi vita a Rail Cargo Hungaria Zrt.-nél. Az egyeztetést - a tervek szerint - szerdán folytatják. Teljes cikk...
Kollektív munkaügyi vitát kezdeményezett a VDSZSZ
15 éve Kollektív munkaügyi vitát kezdeményezett a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a Rail Cargo Hungaria Zrt.-nél csütörtökön - közölte a szakszervezet honlapján. Teljes cikk...
460 fő távozik első lépésben a Rail Cargo Hungáriától
15 éve Az osztrák vasút (ÖBB) a magyar kormánnyal folytatott tárgyalásoktól teszi függővé, hogy a Rail Cargo Hungáriánál az első lépésként tervezett 460 fős létszámleépítés mellett milyen további intézkedéseket hoz - nyilatkozta az ÖBB vezérigazgatója egy osztrák gazdasági lapnak. Teljes cikk...
Háromezren veszíthetik el állásukat a MÁV-nál
15 éve Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke szerint akár ötezren is elveszíthetik állásukat az osztrák kézben lévő Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) súlyos válsága miatt, de a VDSZSZ semmiképp sem nézné tétlenül a tömeges elbocsátásokat. Teljes cikk...
Kétezer embert bocsátana el a Rail Cargo Austria
15 éve A Magyar Hírlap információi szerint az áruszállító Rail Cargo Hungaria (RCH) osztrák tulajdonosa, a Rail Cargo Austria (RCA), jelentős létszámleépítést tervez a magyar vállalatnál, amely a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) szerint elfogadhatatlan. Teljes cikk...
Évi 360 milliót keresnek a MÁV szakszervezetesei
15 éve Összesen mintegy harmincmillió forintot fizet a MÁV havonta a cégnél működő szakszervezetek huszonnyolc tisztségviselőjének, éves szinten ez az összeg 360 millió forintra rúg - írja a Magyar Nemzet a birtokába került dokumentumra hivatkozva. Teljes cikk...
VDSZSZ: jogellenesen működik a MÁV-START Zrt.
15 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) szerint jogellenesen működik a MÁV-START Zrt., mert a felügyelő bizottsága nem is ülésezik. Teljes cikk...
Közszolgáltatási megállapodást akarnak a vasutasok
15 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul kössön középtávú közszolgáltatási megállapodást a pályavasúttal - közölte a szakszervezet csütörtökön. Teljes cikk...
Befejeződött a vasutasok szolidaritási sztrájkja
15 éve Befejeződött csütörtökön 8 órakor a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) hajnali 4 órakor megkezdett országos vasutas szolidaritási sztrájkja. Teljes cikk...
Munkabeszüntetés a vasútnál is
15 éve Megkezdődött a vasutasok szolidaritás sztrájkja hajnal 4 órakor - közölte Gelencsér László, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) ügyvivője az MTI-vel. Teljes cikk...
Holnap már a vasutasok is sztrájkolnak
15 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) január 14-én hajnali 4 óra és reggel 8 óra között országos szolidaritási vasutassztrájkot tart a BKV dolgozók munkabeszüntetéséhez kapcsolódva - jelentette be a VDSZSZ szerdán. Teljes cikk...
Ma eldől, mikor sztrájkolnak a vasutasok
15 éve Ma délelőtt ülésezik a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének sztrájkbizottsága - adta hírül az InfoRádió. Teljes cikk...
A vasutasok is sztrájkolnak kedden?
15 éve Szolidaritási sztrájkot hirdet a VDSzSz Szolidaritás szakszervezet a BKV-val keddre. Teljes cikk...
Küszöbön áll egy újabb vasutassztrájk
16 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) sztrájkbizottsága a közeli napokban értékeli a kialakult helyzetet, a vasutassztrájk nem kerülhető el - nyilatkozta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke kedden az MTI-nek. Teljes cikk...
MÁV: négy szakszervezet megállapodott a kormánnyal
16 éve Megállapodott a kormánnyal az öt vasutas reprezentatív szakszervezetből négy a hétfői kollektív munkaügyi vitában - tájékoztatták az érintettek az MTI-t. Teljes cikk...
Ma ismét tárgyalóasztalhoz ül a kormány a vasutasokkal
16 éve Folytatódik az egyeztetés a kormány és az öt vasutas reprezentatív szakszervezetek képviselői között hétfőn. Teljes cikk...
Vasúti munkaügyi vita: továbbra sincs megállapodás
16 éve Nem született megállapodás a kormány és az öt reprezentatív vasutas szakszervezet munkaügyi vita keretében tartott hétfői tárgyalásán. Teljes cikk...
MÁV: újabb csörte a szakszervezetek és az állam között
16 éve Folytatódik az egyeztetés ma a kormány és az öt vasutas reprezentatív szakszervezet között a kollektív munkaügyi vita keretében. Teljes cikk...
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a vasutasok
16 éve Kedden délelőtt 10 és 12 óra között öt vasutas reprezentatív szakszervezet tart figyelmeztető sztrájkot a vasúti mellékvonalak tervezett bezárása elleni tiltakozásul. Teljes cikk...
Ma folytatódik a vasutasokkal a munkaügyi egyeztetés
16 éve Folytatódik ma az egyeztetés a kormány és az öt vasutas reprezentatív szakszervezet között a közösségi közlekedés átalakításáról, valamint a vasúti munkahelyekről a kollektív munkaügyi vita keretében. Teljes cikk...
Sztrájkbizottságot hoznak létre a pályavasúti dolgozók
16 éve Sztrájkbizottságot hoz létre a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSZ) a vasutas dolgozók érdekeit szolgáló megállapodás kikényszerítése érdekében - ismertette az érdekvédelmi szervezet a közgyűlése által hozott döntést közleményben szerdán az MTI-vel. Teljes cikk...
Biztos lesz vasutassztrájk, csak még nem tudni, mikor
16 éve Biztosan sztrájkot hirdet a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ), a munkabeszüntetés időpontjáról a napokban dönt a sztrájkbizottság - jelentette be Gaskó István, a szakszervezet elnöke kedden sajtótájékoztatón. Teljes cikk...
A közúti közlekedést is megbéníthatja a MÁV-sztrájk
16 éve A lehetséges MÁV-sztrájk alatt vasúti átjárókat állnának el a szerelvényekkel, így megbénulna a közúti közlekedés is - a Magyar Nemzet úgy tudja, ez a terv is megfogalmazódott a munkabeszüntetésre készülő vasutasok között. Teljes cikk...
A MÁV vezér az államot képviseli a munkavállalókkal szemben
16 éve A kormány Andrási Miklóst, a MÁV elnök-vezérigazgatóját jelölte ki képviselőjének a vasutas szakszervezetek által közösen kezdeményezett kollektív munkaügyi vitán - közölte a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ). Teljes cikk...
Egységbe tömörült négy észak-alföldi szakszervezet
16 éve A közösségi közlekedésből tervezett kormányzati forráskivonás elleni hatékonyabb fellépést célul kitűzve négy észak-alföldi szakszervezet kötött együttműködési megállapodást pénteken Nyíregyházán, és létrehozták az Észak-alföldi Közlekedési Szövetséget. Teljes cikk...
VDSZSZ: korkedvezményes nyugdíjat a kocsivizsgálóknak!
16 éve Még válaszra sem méltatta az egészségügyi miniszter a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetét (VDSZSZ), amikor augusztus elején arra kérte, vizsgáltassa ki, hogy a felsővezeték alatti műszakos munkavégzésnek milyen hatása van a daganatos megbetegedések kialakulására - áll a VDSZSZ lapunknak eljuttatott közleményében. Teljes cikk...
Az ADU-val védi a mellékvonalakat a VDSZSZ
16 éve Összefogott az Autóbusz-közlekedésben és Személyszállításban Dolgozók Uniója (ADU) és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezet Szolidaritás szegedi területi szervezete, hogy együttes erővel lépjenek fel a dél-alföldi mellékvonalak felszámolása ellen - áll a lapunknak eljuttatott közleményben. Teljes cikk...
VDSZSZ: hamisak az utasforgalmi adatok
16 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) vitatja a minisztérium által összeállíttatott utasforgalmi adatok hitelességét, a szaktárca a napokban teszi közzé az adatsort, és az érdekeltek észrevételeit figyelembe véve közösen elfogadható kimutatásra törekszik. Teljes cikk...
Több mint száz dolgozót rúghat ki a MÁV leánycége
16 éve 128 dolgozót küldene el a MÁV egyik leánycége. A Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. vezetése múlt pénteken jelentette be a csoportos létszámcsökkentés tervét a vasúti szakszervezeteknek. Teljes cikk...
A VDSzSz szolidáris a Honvédszakszervezet tüntetésével
16 éve A VDSzSz Szolidaritás támogatja a Honvédszakszervezet június 22-i demonstrációját, céljaik eléréséhez teljes támogatást nyújt, áll a lapunknak eljuttatott közleményben. Teljes cikk...
Délben véget ért a sztrájk
16 éve Délben felfüggesztette a vasutassztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ). Teljes cikk...
Megkezdődött az országos sztrájk
16 éve Kiszámíthatatlan a vonatok közlekedése az LIGA Szakszervezetek ágazatokra kiterjedő országos sztrájkja miatt. A MÁV úgy tájékoztatott, hogy pénteken nulla óra és reggel 6 óra között közlekedő vonatok csaknem 70 százaléka elindult. Teljes cikk...
Vasutasok: nem áll az alku
16 éve Nem született megállapodás a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) képviselői között a szerdai kollektív munkaügyi vitán a szakszervezeti sztrájkkövetelésekről és a május 8-i sztrájk idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról. Az egyeztetés folytatásának időpontját később határozzák meg. Teljes cikk...
Lehet készülni a pénteki vasutassztrájkra
16 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) szerint a vasúttársaságok tárgyalódelegációja kivonul abból a kollektív munkaügyi vitából, amelyet több mint egy éve folytatnak. Teljes cikk...
Elhalasztja a sztrájkot a VDSZSZ
16 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) az április 30-ra meghirdetett sztrájkját május 8-ra, péntekre halasztja - jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ Szolidaritás elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Teljes cikk...
Készek módosítani a felek a sztrájktörvényt
16 éve Nem véletlen, hogy a kormány eddig nem módosította a sztrájktörvényt, ehhez ugyanis az Országos Érdekegyeztető Tanács egyetértése szükségeltetik. A munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek viszont túlságosan félnek attól, hogy csorbulnak a jogaik. Nemrégiben ezért egy többoldalú szakértői munka indult meg a munkaügyi minisztériumban, hogy megszüntessék végre az országban dúló lehetetlen állapotokat. Teljes cikk...
MÁV: mégis lesz megegyezés az elégséges szolgáltatásról?
16 éve Közeledtek az álláspontok az április 30-ai vasutassztrájk idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról a hétfő délutáni konzultáción a MÁV-START Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között - közölte Halasi Zoltán, a MÁV-START-nál működő VDSZSZ vezetője az MTI-vel az egyeztetés után. A HR Portal értesülései szerint egyre nagyobb az esély a megegyezésre. Teljes cikk...
A GYSEV is leáll április 30-án
16 éve A GYSEV Dolgozók Szabad Szakszervezete két órás figyelmeztető sztrájkot tart április 30-án 10 óra és 12 óra között, ebben a két órában teljesen leáll a forgalom - közölte a társaság kommunikációs munkatársa szerdán az MTI-vel. Teljes cikk...
"Tegyék át a ballagást máskorra, mi sztrájkolunk!"
16 éve Ragaszkodik az április 30-ai sztrájkhoz a VDSZSZ annak ellenére, hogy aznap középiskolai ballagások lesznek országszerte, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Vasutassztrájk: magára maradt a VDSZSZ
16 éve Nem csatlakozik a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) és a Vasutas Szakszervezet (VSZ) a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) szervezetei által április 30-ra hirdetett sztrájkhoz. Teljes cikk...
Szolidáris a PDSZ a sztrájkra készülő vasutasokkal
16 éve Szolidaritást vállal a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az április 30-ára akciót hirdető Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetével, a továbbiakról pénteken tárgyal - közölte Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke szerdán az MTI-vel. Teljes cikk...
Április 30-án ismét sztrájkolnak a vasutasok
16 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) április 30-án 0 órától 18 óráig általános vasutas sztrájkot tart a tervezett kormányzati megszorító intézkedések elleni tiltakozásul - jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ elnöke kedden sajtótájékoztatón. Teljes cikk...
MÁV-START: ismét sztrájkkal fenyeget a VDSZSZ
16 éve A VDSZSZ Szolidaritás MÁV-START társasági választmánya újra sztrájkot hirdet, legkésőbb május 1-jéig, ha követeléseiről nem tud megállapodni a munkáltatóval - közölte a választmány a VDSZSZ honlapján szerdán. A választmány egyben felszólítja a tulajdonost, a MÁV Zrt. valamint a MÁV-START Zrt. vezetését, hogy "változtasson eddigi destruktív magatartásán". Teljes cikk...
Ismét egyeztet a MÁV és a VDSZSZ
16 éve Folytatódik ma az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői között a tavaly februárban megkezdett és időközben többször felfüggesztett gördülő sztrájk követelésekről, áll a Magyar Nemzetben. Teljes cikk...
Gaskó: A sztrájk folytatásáról időben értesülnek az utasok
16 éve Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a sztrájk esetleges folytatásáról időben értesülnek majd az utasok, a munkabeszüntetés időpontját egy nappal korábban bejelenti majd a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) - nyilatkozta Gaskó István, a szövetség elnöke csütörtökön az MTI-nek. Teljes cikk...
Sms-re indul a sztrájk
16 éve A közvéleményt nem tájékoztatják, csak a munkáltatónak jelentik a sztrájkot, amiről a szakszervezeti tagok sms-ben kapnak értesítést - ez a VDSZSZ új sztrájkstratégiája. Teljes cikk...
A sztrájk folytatása mellett döntött a VDSZSZ
16 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) MÁV-START választmánya szerdai ülésén úgy határozott, ha nem teljesülnek követeléseik, folytatják a gördülő sztrájkot. Teljes cikk...
Mennyi dolgozót épít le a MÁV?
16 éve A MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) eltérően ítéli meg a 2009. évi létszám alakulását, amelyről pénteken a Vasutas Érdekegyeztető Tanács (VÉT) ülésén tárgyalt a munkáltató több szakszervezet részvételével. Teljes cikk...
Változtathat a sztrájktechnikáján a VDSZSZ
16 éve Nem született megállapodás a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) képviselői között a sztrájkkövetelésekről és a még elégséges szolgáltatásról a szerdai kollektív munkaügyi vitán. Az egyeztetést január 29-én, csütörtökön folytatják. Teljes cikk...
Ötezer főt küld el a MÁV?
16 éve Tömeges elbocsátás és harmincmilliárd forintos megszorítás lehet az idén a MÁV Zrt.-nél az érdekképviseletek szerint - írja a pénteki Magyar Nemzet. Teljes cikk...
Nincs béregyezség a MÁV és a VDSZSZ között
16 éve Nem született egyezség hétfőn a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a 2009-re vonatkozó bérfejlesztésről a Vasúti Érdekegyeztető Tanács ülésén, áll a Magyar Nemzetben. Teljes cikk...
A VDSZSZ újabb tárgyalásokat kezdeményez
16 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) tárgyalni kíván a munkáltatóval a sztrájkköveteléseiről és a le nem zárt bérfejlesztésekről - mondta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke az MTI-nek. Teljes cikk...
VDSZSZ: a megállapodás ellenére is folytatódhat a sztrájk
16 éve Nem befolyásolja a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) követeléseit a kollektív szerződés keddi aláírása, így januárban újraindulhat a határozatlan idejű országos vasutassztrájk - mondta Bárány Balázs, a szakszervezet alelnöke szerdán az MTI-nek. Teljes cikk...
Megszületett a megállapodás a MÁV-nál
16 éve Megszületett a megállapodás a MÁV Zrt. és hat szakszervezet képviselői között - közölte a vasúttársaság közleményben az MTI-vel. Teljes cikk...
Vasutassztrájk: felfüggesztve
16 éve A vasutas sztrájk hétfő éjféli felfüggesztését követően várhatóan kedd délutánra a belföldi vonatok mintegy nyolcvan százaléka menetrend szerint tud közlekedni - mondta az MTI érdeklődésére kedd hajnalban a MÁV Zrt. sajtófőnöke. Teljes cikk...
Molnár Csaba: Politikai indítékok állnak a vasutassztrájk háttérben
16 éve Egyre több bizonyíték van arra, hogy politikai indítékok állnak a vasutassztrájk hátterében - mondta Molnár Csaba közlekedési miniszter hétfőn kormányszóvivői tájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva. Teljes cikk...
Feltörték a VDSZSZ honlapját
16 éve Feltörték a VDSZSZ honlapját és hamis információkkal írták tele - mondta az MTI-nek Cseh Béla Zoltán, a VDSZSZ területi vezető ügyvivője hétfőn. Teljes cikk...
Nincs megállapodás - kiszámíthatatlan a vonatközlekedés
16 éve Nem született megállapodás a MÁV és a VDSZSZ között a vasárnap 17 órakor kezdődött egyeztetésen a sztrájkkövetelésekről és a még elégséges szolgáltatásról. Az egyeztetést ma 17 órakor folytatják. Teljes cikk...
Vasutassztrájk: meghiúsult utazások
16 éve Már biztos, hogy szombaton több ezer utas utazása hiúsul meg - közölte a MÁV az MTI-vel, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a lehetőségekhez képest, ahol erre mód van, közlekedteti a vonatokat. Teljes cikk...
Készüljön a karácsonyi vasutassztrájkra!
16 éve Határozatlan ideig folytatja a VDSZSZ az országos vasúti sztrájkot, a karácsony sem kivétel - jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Teljes cikk...
Sikertelen egyeztetés, folytatódik a vasutassztrájk
16 éve A MÁV sajnálja, hogy a sztrájk miatt folytatott tegnap esti egyeztető tárgyalás sikertelenül végződött, de ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) nem az utasok, hanem a saját érdekét tartja szem előtt - mondta el cége álláspontját ismertetve a MÁV Zrt. sajtófőnöke pénteken az MTI-nek. Teljes cikk...
Valószínű folytatódik a vasutassztrájk
16 éve Határozatlan ideig folytatja a vasárnap óta tartó országos vasúti sztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ), miután a szakszervezet vezetői csütörtök reggel sem jutottak megállapodásra a MÁV képviselőivel - jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ elnöke. Teljes cikk...
Nincs vége a vasúti sztrájknak
16 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete határozatlan ideig tovább folytatja a vasárnap óta tartó országos vasúti sztrájkot, miután a szakszervezet vezetői szerda délelőtt sem jutottak megállapodásra a MÁV képviselőivel. Teljes cikk...
Továbbra is kiszámíthatatlan a vasúti közlekedés
16 éve Továbbra is kiszámíthatatlan a vasúti közlekedés, a vasárnap óta tartó vasutassztrájk miatt szerdán is útvonal-rövidülésekre, járatkimaradásokra és jelentős késésekre kell számítani; a szakszervezetek és a munkáltató képviselői kilenc órakor ismét tárgyalóasztalhoz ülnek, miután előző nap sem a sztrájkkövetelésekről, sem a munkabeszüntetés idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról sem tudtak megállapodni. Teljes cikk...
Vasutassztrájk: megbénult Magyarország
16 éve Reggel az egész országban állt a vasúti közlekedés, alig mozogtak vonatok - mondta Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöke. A reggeli műszakváltás után javult a forgalom a vasúti hálózaton, de a belföldi gyors- és IC vonatközlekedés továbbra is szünetel. Teljes cikk...
Pénteki vasutassztrájk lóg a levegőben
16 éve Szerdán este sem jutottak dűlőre a vasúti szakszervezetek és a munkaadók sem a bér-, sem a menetrendi követelésben, és nem tudtak megállapodni az elégséges szolgáltatásról sem. Teljes cikk...
Sztrájkra készül a VDSZSZ
17 éve Sztrájkot helyezett kilátásba Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) alelnöke, miután a szakszervezet vezetői nem jutottak megállapodásra a MÁV-társaságok képviselőivel a munkaügyi egyeztetés immár 58., pénteki fordulóján sem Budapesten. Teljes cikk...
Két héten belül sztrájk a vasútnál
17 éve Két héten belül ismét folytatódhat a február óta többször felfüggesztett vasutassztrájk. Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének alelnöke a Népszabadságnak elmondta: a jövő szerdán tárgyalnak követeléseikről a MÁV képviselőivel, ha nem sikerül megegyezni, ismét sztrájkba lépnek. Teljes cikk...
Sztrájkokra, tüntetésekre készülhetünk
17 éve Demonstrálnának a közszolgálatban dolgozók 13. havi fizetésükért november 29-én. Sztrájkot is kilátásba helyeztek, akárcsak a VDSZSZ - írja a Népszabadság. Teljes cikk...
Októberben sztrájkolnának a vasutasok
17 éve Nem történt előrelépés a szakszervezeti sztrájkkövetelésekről a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői, valamint Herczog László közvetítő részvételével megtartott keddi egyeztetésen Budapesten. A tárgyalást a munkaügyi vita rendezéséről október 27-én folytatják. Teljes cikk...
Sztrájktörőket nevezett meg honlapján a VDSZSZ
17 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSzSz) honlapján olyan adatokat közölnek, melyekből azonosíthatók a sztrájktörők - kifogásolta egy panaszos az adatvédelmi biztos irodájához benyújtott beadványban. Az ombudsman jogszerűtlennek nevezte a VDSzSz eljárását - áll a lapunknak eljuttatott közleményben. Teljes cikk...
Újra sztrájkveszély a MÁV-nál
17 éve Akár a jövő hét vége előtt sztrájkba léphetnek a vasutasok, miután a pénteki egyeztetésen sem engedett a MÁV az álláspontjából - közölte Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke az MTI-vel. Teljes cikk...
Egyezség nincs, de kiszervezés lesz a MÁV-nál
17 éve Továbbra sincs egyezség a MÁV és a VDSZSZ között. A vasutas szakszervezet az eddigi sztrájkköveteléseken túl még azt kéri, hogy ne legyen létszámleépítés a társaságnál. Zsoldos Marianna, a MÁV Zrt. humán erőforrás igazgatója elmondta, hogy az ingatlankezelő kft.-nél 134 főt érinthet egy esetleges tevékenység-kihelyezés. Teljes cikk...
Köti az ebet a karóhoz a VDSZSZ
17 éve Ismételten nem született megállapodás a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet sztrájkköveteléseiről a Herczog László közvetítő részvételével megtartott keddi egyeztetésen. A következő megbeszélést szeptember 2-án tartják. Teljes cikk...
Munkaidővel arányos bérnövekedést sürget a VDSZSZ
17 éve Hiába sütgeti öt szakszervezet a VDSZSZ-t arra, hogy írja alá a cég kollektív szerződésének módosítását, amely szerint a heti munkaidőt a jelenlegi 37-ről 38-ra növelnék. A vasutas szakszervezet ugyanis csak akkor tárgyal erről a kérdésről, ha ehhez a munkáltató a 6,9 százalék mellé, a plusz egy óra emeléséért további 4 százalékos bérfejlesztést adna januárig visszamenőleg. Teljes cikk...
MÁV és VDSZSZ - teljes mozdulatlanság
17 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői ezúttal sem állapodtak meg a szakszervezet sztrájkköveteléseiről. Bár a következő tárgyalás augusztus 12-én lesz, a szakszerveze bármikor folytathatja a sztrájkot. Teljes cikk...
Ma ismét egyeztet a VDSZSZ és a MÁV
17 éve Újabb egyeztetést tartanak ma a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői a szakszervezet sztrájkköveteléseiről. Teljes cikk...
MÁV: ismét megállapodás nélkül álltak fel a tárgyalóasztaltól
17 éve Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a sztrájkkövetelésekről a csütörtöki tárgyaláson. Az egyeztetést július 22-én folytatják. Teljes cikk...
Eredménytelenül zárult a vasúti bérvita
17 éve Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a sztrájkkövetelésekről, a még elégséges szolgáltatásról nem tárgyaltak a keddi megbeszélésen. Az egyeztetést csütörtökön folytatják. Teljes cikk...
Fél napig tartott a vasutassztrájk
17 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) munkabeszüntetése hétfőn fél napig tartott, de megállapodás továbbra sincs, a szakszervezet úgy tervezi, hogy a jövőben már nem az egész országra, hanem csupán egyes régiókra kiterjedően szervezi meg a leállást. Teljes cikk...
Felfüggesztették a vasutassztrájkot
17 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) 11 órától négy megye kivételével felfüggesztette a hétfőn nulla órakor folytatott sztrájkot - közölte Gelencsér László, a VDSZSZ vezető ügyvivője hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk...
MÁV: továbbra sincs megállapodás
17 éve Ma sem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között. Teljes cikk...
Kétezer dolgozót rúg ki a MÁV?
17 éve Kétezer fős leépítést tervez a MÁV - értesült a Magyar Nemzet. A MÁV sajtóosztálya tagadja a leépítést. Teljes cikk...
Folytatódik az egyeztetés a VDSZSZ és a MÁV között
17 éve Folytatódik ma az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a szakszervezet sztrájkköveteléseiről és a még elégséges szolgáltatásról. Teljes cikk...
Hétfőn várható a vasutassztrájk
17 éve A Népszava szerint a hétfői dátum a legvalószínűbb az újabb vasutassztrájk megtartására. Teljes cikk...
Vasutassztrájk: egyre valószínűbb
17 éve Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a szakszervezet sztrájkköveteléseiről és a még elégséges szolgáltatásról folytatott hétfői tárgyaláson. Teljes cikk...
Egyre valószínűbb az újabb vasutassztrájk
17 éve Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a szakszervezet sztrájkköveteléseiről és a még elégséges szolgáltatásról a szerdán, Herczog László közvetítő bevonásával megtartott egyeztetésen. Teljes cikk...
Folytatódik a vasutassztrájk
17 éve Két héten belül folytatja a VDSzSz Szolidaritás a február elsejétől meghirdetett sztrájkot - így döntött a szakszervezet sztrájkbizottsága, miután június 26-án a VDSzSz Szolidaritás MÁV-Start társasági szervezete a munkabeszüntetés júliusi folytatására szólította fel munkavállalóit, legalábbis a tárgyalások további eredménytelensége esetén - áll a lapunknak eljuttatott közleményben. Teljes cikk...
Újabb vasutassztrájk jöhet júliusban
17 éve Folytatná a februárban kezdett, és azóta többször felfüggesztett vasutassztrájkot a VDSZSZ Szolidaritás - derül ki a szervezet sajtóközleményéből. Teljes cikk...
Sokadik nekifutásra sincs megegyezés a MÁV-nál
17 éve Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a szakszervezet sztrájkköveteléséről a szerdán Herczog László közvetítő bevonásával megtartott egyeztetésen. Teljes cikk...
Szolidaritást vállal a VDSzSz az egri kórház dolgozóival
17 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete szolidáris az egri Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézet munkavállalóival, akik megkerülésével az eddigi fenntartó, a Heves Megyei Önkormányzat megkezdte kiszervezésüket az üzleti alapon működő HostInvest cégcsoportba - áll a lapunknak eljuttatott közleményben. Teljes cikk...
Állóháború a MÁV és a VDSZSZ között
17 éve Nem született megállapodás a MÁV és a VDSZSZ között - adja hírül a Népszava. Teljes cikk...
Nem egyezett meg a MÁV és a VDSZSZ
17 éve Ismét eredménytelenül zárult az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a szakszervezeti sztrájkkövetelésről szerdán. Teljes cikk...
Újra egyeztet a MÁV és a VDSZSZ
17 éve Folytatódik ma az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV között a szakszervezet sztrájkköveteléseiről Herczog László munkaügyi közvetítő bevonásával. Teljes cikk...
Előrelépés a MÁV mellékvágányainak ügyében
17 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) üdvözli Szabó Pál gazdasági és közlekedési miniszter május 6-i bejelentését, miszerint a tárca 2008. végéig megrendeli a vasúti személyszállítást azon a 12 alacsony forgalmú vasútvonalon, ahol a jelenlegi menetrend május 31-ig érvényes - közölte a VDSZSZ szerdán közleményben az MTI-vel. Teljes cikk...
Az új minisztert sem hatották meg a VDSZSZ követelései
17 éve Ismét eredménytelenül zárult az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV között a szakszervezeti sztrájkkövetelésről, illetve a még elégséges szolgáltatásról hétfőn. Az egyeztetést május 14-én folytatják. Teljes cikk...
Megegyezés nincs, sztrájkkészültség van
17 éve Ismét eredménytelenül zárult az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a MÁV között a szakszervezeti sztrájkkövetelésről, illetve a még elégséges szolgáltatásról csütörtökön. Az egyeztetést május 5-én folytatják. Teljes cikk...
VDSZSZ: csúsztat a MÁV a béremelés ügyében
17 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) szerint nem ír igazat a MÁV ZRt. a közleményében, amelyben azt állította, hogy a szakszervezet 1,1 százalékos inflációváltozás kompenzálására irányuló követelése ugyanúgy nem jogszerű, mint korábban a MÁV-START Zrt-nél a 10 százalékos extra béremelési igény. Teljes cikk...
Jogellenes a VDSZSZ sztrájkkövetelése?
17 éve A Fővárosi Munkaügyi Bíróság április 17-én meghozott kiegészítő végzésében megállapította, hogy nem tekinthető jogszerűnek a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) további 1,1 százalékos bérfejlesztésre szóló sztrájkkövetelése - közölte a MÁV Zrt. pénteken az MTI-vel. Teljes cikk...
Elmarad a vasúti káosz
17 éve Nem sztrájkolnak pénteken a vasutasok - ismertette a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) sztrájkbizottsága csütörtöki döntését Gaskó István, a VDSZSZ elnöke az MTI-nek. Teljes cikk...
A vasút is leállhat pénteken
17 éve Várhatóan éjféltől ismét megbénul a vasút: folytatja február 1-je óta többször felfüggesztett gördülő sztrájkját a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete - írja értesülésre hivatkozva a csütörtöki Népszabadság. Teljes cikk...
Vasúti sztrájkra is készülhetünk
17 éve Ha csütörtökön sem egyeznek meg a felek, akkor a BKV sztrájk mellett a vasutasok munkbeszüntetése is lehetségessé válik. Teljes cikk...
Fellégezhet az ország tömegközlekedése: véget ért a sztrájk
17 éve A vasutassztrájk 10 órakor, a BKV munkabeszüntetése pedig délután egy órakor ért véget. Teljes cikk...
A koalíciós válság miatt elmarad a vasutassztrájk
17 éve A kormánykoalícióban kialakult konfliktus miatt ugyanis - legalább is a szakszervezet megítélése szerint - nem tudnak érdemben tárgyalni az illetékes gazdasági tárcavezetéssel. Teljes cikk...
Továbbra is bérvita és sztrájkkészültség a MÁV-nál
17 éve Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV közötti egyeztetésen kedden, amelyet Herczog László munkaügyi közvetítő részvételével tartottak a szakszervezet sztrájkköveteléséről és a munkabeszüntetés idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról. Az egyeztetés április 4-én, pénteken 8 órakor folytatódik. Teljes cikk...
Folytatja a sztrájkot a VDSZSZ
17 éve A sztrájk folytatásáról döntött a VDSZSZ, de annak konkrét időpontját még nem közölte az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. Teljes cikk...
Vasutassztrájk - irreális bérkövetelések
17 éve Eredménytelenül zárult ismét az egyeztetés a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet bérköveteléséről, a sztrájk alatt nyújtandó még elégséges szolgáltatásról, illetve a 38 vasúti mellékvonal ügyéről. Teljes cikk...
Egyeztetés a MÁV és a VDSZSZ között
17 éve Folytatódik ma az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV társaságai között Herczog László munkaügyi közvetítő bevonásával, a szakszervezet sztrájkköveteléséről és a munkabeszüntetés idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról. Teljes cikk...
Nincs megegyezés, de húsvétig nem lesz vasutassztrájk
17 éve Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV között a szakszervezet sztrájkköveteléséről, illetve a még elégséges szolgáltatásról a hétfőn - Herczog László közvetítő bevonásával - megtartott egyeztetetésen. Teljes cikk...
Húsvét előtt vasutassztrájk várható
17 éve Amennyiben nem születik meg az egyezség a MÁV-val, húsvét előtt újabb vasutassztrájkra számíthatunk - idézi Bárány Balázsnak, a Vasúti Dolgozók (VDSZSZ) alelnökének szavait a HírTv. Teljes cikk...
Nem született megállapodás a MÁV és a VDSZSZ között
17 éve Nem született megállapodás a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet sztrájkköveteléséről és a munkabeszüntetés idején nyújtandó, még elégséges szolgáltatásról a Herczog László közvetítő bevonásával tartott egyeztetésen. Teljes cikk...
Ma pontot tehetnek a vasúti bérvita végére
17 éve Folytatódik ma az egyeztetés a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között Herczog László közvetítő bevonásával a szakszervezet követeléséről, illetve a sztrájk esetén nyújtandó elégséges szolgáltatásról. Teljes cikk...
Nem lesz vasutassztrájk a március 9-i népszavazásig
17 éve Eredménytelenül zárult a pénteki egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a MÁV között a szakszervezet sztrájkköveteléséről és a még elégséges szolgáltatásról. A csütörtöki sztrájkbizottsági ülést követően a VDSZSZ közölte, hogy március 9-éig, a népszavazásig nem tartanak újabb sztrájkot. Teljes cikk...
MÁV: messze még a munkabéke
17 éve Szerdán sem közeledett a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV Zrt. álláspontja az érdekképviselet által követeltek ügyében, az egyeztetést pénteken 9 órakor folytatják - írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...
"Nem" a sztrájktörvény szigorítására
17 éve A Fidesz sem támogatja a sztrájktörvény módosítását - mondta Kontur Pál, az ellenzéki párt munkástagozatának elnöke szerdán az MTI-nek. Teljes cikk...
KDNP: nem támogatnák a sztrájktörvény szigorítását
17 éve A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a sztrájktörvény módosításának gondolata nyilvánvalóan aktuálpolitikai célokat szolgál, a párt nemmel szavazna a javaslatra - nyilatkozta a KDNP szóvivője szerdán, arra a sajtóhírre reagálva, hogy a munkaügyi tárca a sztrájktörvény módosítását fontolgatja. Teljes cikk...
"Százéves háborút" is vállalnak a sztrájkolók
17 éve A helyzet változatlan, szerdán sem közeledett a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV álláspontja az érdekképviselet által követeltek ügyében, az egyeztetést pénteken 9 órakor folytatják. Teljes cikk...
Módosíthatják a sztrájktörvényt
17 éve Elsősorban a Gaskó István vezette VDSZSZ által szervezett, vitatható hátterű és célú akcióknak köszönhető, hogy a munkaügyi tárca a sztrájktörvény módosítását fontolgatja - írja a szerdai Népszava. Teljes cikk...
Miből tartják el magukat a sztrájkoló tömegek?
17 éve Sztrájk esetén a sztrájkoló dolgozók nem kapnak fizetést, de a szakszervezetek a sztrájkalapból kiegyenlíthetik ezt a veszteséget, ami fontos ösztönző lehet a sztrájkban való részvételre. Különösen fontos lehet ez egy elhúzódó sztrájk esetén, mint amilyen a mostani vasutassztrájk. Teljes cikk...
Határozatlan időre felfüggesztette a sztrájkot a VDSZSZ
17 éve Hétfőn 0 órától újra megkezdődött a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) munkabeszüntetése. A sztrájk miatt a vonatközlekedés kiszámíthatatlan lett, egészen 9 óráig, amikor a VDSZSZ határozatlan időre felfüggesztette a vasutassztrájkot. Várhatóan a hétfő esti órákra áll helyre a menetrend szerinti közlekedés. Teljes cikk...
Csütörtökön még nem sztrájkolnak a vasutasok
17 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) Szolidaritás sztrájkbizottsága szerda kora esti ülésén úgy döntött, hogy csütörtökön még nem folytatják a felfüggesztett sztrájkot, annak ellenére, hogy kedden lejárt a sztrájkmoratórium - mondta el Bárány Balázs, a szakszervezet alelnöke az ülés után az MTI-nek. Teljes cikk...
MÁV kontra VDSZSZ: újabb tárgyalás
17 éve Annak ellenére, hogy kedden lejárt a sztrájkmoratórium, szerdán folytatódnak a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezte és a MÁV-társaságok között a tárgyalások a sztrájkkövetelésről, illetve a még elégséges szolgáltatásról. Teljes cikk...
Ma jár le a vasutassztrájk felfüggesztésének határideje
17 éve Folytatja ma délután az egyeztetést a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) Herczog László közvetítő részvételével, miután még mindig nem közeledtek az álláspontok a szakszervezeti követelések ügyében. Teljes cikk...
A bíróság elutasít: jogszerű volt a sztrájk
17 éve A Fővárosi Bíróság (FB) eljárási okokból, érdemi vizsgálat nélkül elutasította a MÁV Zrt.-nek a Vasúti Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (VDSZSZ) ellen beadott, rendeltetésellenes joggyakorlás megállapítása iránti keresetét - tájékoztatott a FB. Teljes cikk...
Újabb egyeztetés a sztrájkkövetelésről
17 éve Folytatódik ma az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) sztrájkköveteléséről Herczog László munkaügyi közvetítő bevonásával. Teljes cikk...
Megkezdődött a munkaügyi közvetítés a vasutasoknál
17 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) képviselőinek meghallgatásával - a sajtó kizárásával - elkezdődött a munkaügyi közvetítés a MÁV Zrt. székházában pénteken reggel Budapesten. Teljes cikk...
GKM: nem voltak veszélyben az utasok a sztrájk alatt
17 éve Az utasok nem voltak veszélyben a sztrájk idején a VDSZSZ által megjelölt vonatokon állapította meg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) vizsgálata. Teljes cikk...
MÁV: közvetítővel folytatódik a tárgyalás
17 éve Herczog Lászlót kérik fel közvetítőnek a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-START között folyó egyeztetésen is a MÁV Zrt.-hez hasonlóan. Erről a felek a MÁV-START és a VDSZSZ közötti egyeztetésen állapodtak meg csütörtökön. Teljes cikk...
Újabb sztrájk közeleg
17 éve Folytatódnak az egyeztetések csütörtökön a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a MÁV Zrt., illetve a szakszervezet és a MÁV-START között a sztrájkkövetelésről, miután szerdán ismét eredménytelenek voltak a tárgyalások. Teljes cikk...
Ismét eredménytelenül zárult a vasúti bérvita
17 éve Ismét eredménytelenül zárult a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) közötti tárgyalás a sztrájkkövetelésekről szerdán. Teljes cikk...
Jogos is volt a vasutassztrájk, meg nem is
17 éve Elsőfokon jogszerűnek ítélte a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete által meghirdetett sztrájkot a Fővárosi Munkaügyi Bíróság. A végzés értelmében a MÁV Cargo sikeres privatizációja okán támasztott követelések sztrájkkal kikényszeríthetőnek minősülnek - írja a lapunknak eljuttatott közlemény. Teljes cikk...
MÁV-VDSZSZ: újabb kör, megint semmi
17 éve Nem közeledett a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) álláspontja a keddi tárgyaláson a privatizációs bevételből követelt dolgozónkénti 250 ezer forint ügyében. Teljes cikk...
A bérkövetelés ügyében jogellenes volt a VDSZSZ sztrájkja
17 éve A Fővárosi Munkaügyi Bíróság határozata szerint a VDSZSZ Szolidaritás által február elsején tartott, valamint február 4-én ismét elindított sztrájk a 10 százalékos többlet személyi alapbér megfizetésére irányuló követelés tekintetében jogellenes - közölte a bíróság hétfőn. Teljes cikk...
Tovább lóg a levegőben a sztrájk folytatása
17 éve Ismét eredménytelenül zárult az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ), valamint a MÁV Zrt. között a szakszervezet követeléseiről; a tárgyalásokat kedden 11 órakor folytatják. Teljes cikk...
MÁV: szabad az út
17 éve A MÁV Zrt. vonalain jelenleg nincsenek fennakadások a közlekedésben - tájékoztatta az MTI-t péntek reggel Both Ferenc, a Mávinform ügyeletese. Teljes cikk...
Déltől függeszti fel a sztrájkot a VDSZSZ
17 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) csütörtökön 12 órától legkésőbb február 15-éig felfüggeszti a vasutassztrájkot - jelentette Gaskó István, a VDSZSZ elnöke csütörtökön, sajtótájékoztató Budapesten. Teljes cikk...
"Állóháború" a síneken
17 éve Folytatódott csütörtökön a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által határozatlan időre meghirdetett sztrájk a MÁV teljes vonalhálózatán. A személyszállító vonatok 40 százaléka elindult, azaz csökkent a sztrájk és nőtt a vasúti közlekedés. Teljes cikk...
Kákosy: Irreálisak a vasutasok sztrájkkövetelései
17 éve Irreálisak a vasutasok sztrájkkövetelései, és ezt már minden érintett szervezet világosan látja a VDSZSZ-en kívül - idézi Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter szavait a Napi Online. Teljes cikk...
Gaskó a Volán ügynöke?
17 éve A vasutasoknak Kóka valóban ígért valamit, de Gaskó István emlékeivel ellentétben úgy tűnik, nem pénzt, hanem részvényt, nem a mávosoknak, hanem a MÁV-Cargo dolgozóinak, és csak akkor, ha az új tulajdonos is úgy akarja. A legnagyobb vasúti szakszervezet vezetője szerint Gaskó a Volán és a mellékvonalak bezárásának előmozdítója. Teljes cikk...
Harmadik napja tart a vasúti dolgozók sztrájkja
17 éve Harmadik napja tart a vasúti dolgozók sztrájkja, miután kedden sem született megállapodás a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között. Teljes cikk...
Perre megy a MÁV a sztrájk miatt
17 éve A MÁV Zrt. a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete által szervezett sztrájkkal összefüggésben - közölte a társaság az MTI-vel kedden. Teljes cikk...
VDSZSZ: erősödik a sztrájk támogatottsága
17 éve Nincs kifulladóban a VDSZSZ által kezdeményezett határozatlan idejű sztrájk, sőt a munkabeszüntetés támogatottsága erősödik, a tagok egyre eltökéltebbek - fogalmazott a VDSZSZ ügyeletese kedden reggel az MTI-nek. Teljes cikk...
MÁV: nincs alku
17 éve Eredménytelenül zárult a hétfőn 11 órakor kezdődött egyeztetés a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet bérköveteléséről, illetve a sztrájk alatt nyújtandó még elégséges szolgáltatásról, így egyelőre folytatódik a sztrájk. Teljes cikk...
Vasutas sztrájk: nincs még fény az alagút végén
17 éve Megkezdődött az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) követeléseiről a szakszervezet és a MÁV Zrt. között hétfőn 11 órakor. Teljes cikk...
Sztrájkkörkép: kiszámíthatatlan a közlekedés
17 éve Hétfőn hajnali három órától folytatódik a határozatlan idejű vasutassztrájk a MÁV teljes vonalán. Kiszámíthatatlan a vasúti közlekedés, ahogy a jegykiadás is, kényszerű késésekre, járatkimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítani. A munkabeszüntetés idejére a Volánbusz, a BKV, továbbá a Veszprém és Csongrád megyei Volán-társaságok elfogadják a vasúti bérleteket. Teljes cikk...
Felfüggesztette a sztrájkot a VDSZSZ
17 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) péntek déltől felfüggesztette a sztrájkot. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke az MTI-nek elmondta: a VDSZSZ folytatja az egyeztető tárgyalásokat a MÁV vezetésével, és ha ezek nem vezetnek eredményre, akkor legkésőbb hétfőn folytatják a határozatlan idejű sztrájkot. Teljes cikk...
Holnap délutánig tart a vasúti káosz
17 éve Eredménytelenül zárult a péntek reggel kilenckor kezdődött egyeztetés a MÁV vezetése és a VDSZSZ szakszervezet képviselői között. A tárgyalás holnap 15 órakor folytatódik, addig biztosan eltart a vasúti káosz - tudta meg a FigyelőNet. Teljes cikk...
Megkezdődött a határozatlan idejű vasutassztrájk
17 éve A négy nagy vasutas szakszervezet közül a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) pénteken hajnali három órától határozatlan idejű sztrájkot kezdett a MÁV Zrt.-nél, a MÁV-START Zrt.-nél és a MÁV Gépészeti Zrt.-nél. Teljes cikk...
Nem jogszerű a gördülő vasutassztrájk
17 éve Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója szerint megalapozatlanok a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) sztrájkkövetelései, elfogadhatatlan a február elsejétől meghirdetett gördülő sztrájk is, mert az az utasok kiszolgáltatottságához vezet. Teljes cikk...
Aláírta a foglalkoztatás-politikai megállapodást a VDSZSZ
17 éve A VDSZSZ Szolidaritás aláírta a foglalkoztatás-politikai megállapodást a MÁV-START Zrt.-vel - közölte a vasúti személyszállító társaság hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk...
Készülőben a MÁV-sztrájk
17 éve Továbbra sincs megállapodás a VDSZSZ Szolidaritás és a MÁV-START Zrt. között a kollektív munkaügyi vitában; az érdekképviselet nem pontosította a sztrájk kezdési időpontját - közölte a MÁV-START az MTI-vel hétfőn. Teljes cikk...
Határozatlan idejű sztrájkot hirdetett a VDSZSZ
17 éve Február 1-jétől határozatlan időre sztrájkot hirdetett a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) MÁV Start társasági szervezete és a MÁV Gépészeti Zrt. tagszervezete. Teljes cikk...
Továbbra sincs megegyezés a VDSzSz és a MÁV-START között
17 éve Nem született egyezség a MÁV-START Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a pénteki egyeztetésen, a megbeszélést január 15-én, kedden folytatják - közölte a MÁV-START Zrt. az MTI-vel. Teljes cikk...
A MÁV Cargo és a szakszervezetek megállapodtak
17 éve A MÁV Cargo Zrt. és a területükön működő három reprezentatív szakszervezet képviselői aláírták kedden a 2008. évi bérfejlesztésről szóló megállapodást, illetve megkötötték az új kollektív szerződést határozatlan időre - mondta Apavári József, a MÁV Cargo Zrt. vezérigazgató-helyettese. Teljes cikk...
MÁV-START Zrt. és VDSZSZ: nincs megyegyezés
17 éve Megegyezés nélkül zárult az egyeztetés kedden a MÁV-START Zrt.-nél, amelyet a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által benyújtott kollektív munkaügyi vita alapján folytattak - közölte a személyszállító vasúttársaság. Teljes cikk...
Kollektív munkaügyi vitát kezdeményez a VDSzSz a MÁV Starttal
17 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) Szolidaritás Start Társasági Szervezete hétfői választmányi ülésén úgy döntött, hogy kollektív munkaügyi vitát kezdeményez bérkérdésekben a MÁV-START Zrt.-nél - tudta meg az MTI szakszervezeti forrásból. Teljes cikk...
MÁV-START: újabb eredménytelen bértárgyalási forduló
17 éve Eredménytelen volt a bértárgyalás újabb fordulója az idei bérekről a MÁV-START Zrt. munkaadói és munkavállalói oldala között csütörtökön - tájékoztatta a MÁV-START Zrt. Kommunikációs Igazgatósága az MTI-t. Teljes cikk...
MÁV: egy szakszervezettel még nem sikerült megegyezni a bérekről
17 éve Január 3-án folytatódnak a tárgyalások a MÁV-START Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) között. Teljes cikk...
Jogszerű volt a vasutassztrájk - a MÁV fellebez
17 éve Elutasította a Fővárosi Munkaügyi Bíróság a MÁV Zrt. és a MÁV Start Zrt. a VDSZSZ Szolidaritás december 17-ei sztrájkja jogellenességének megállapítására irányuló kérelmét - közölte a szakszervezet az MTI-vel, a MÁV pedig arról tájékoztatott, hogy fellebbezést nyújt be a bírósághoz. Teljes cikk...
A VDSZSZ feljelenti a túlóráztató vasúti vezetőket
17 éve A VDSZSZ elnöke feljelenti azokat a munkaadókat, akik úgy próbálják elsimítani a sztrájkhelyzetet, hogy túlmunkát rendelnek el a munkabeszüntetésben részvevők számára. Teljes cikk...
Januárban sztrájkolna a Vasutasok Szakszervezete
17 éve Sztrájkot hirdet várhatóan jövő év elején a Vasutasok Szakszervezete, mert a MÁV Cargo vezetése nem hajlandó új kollektív szerződést kötni a dolgozókkal a december 31-én lejáró régi helyett - mondta Simon Dezső, a szervezet elnöke. Teljes cikk...
VDSzSz: nem fizeti ki a MÁV a dolgozók megígért jutalmát
17 éve Bár a MÁV Zrt. és a MÁV Start Zrt. vezetése már felvette idei prémiumelőlegét, a két cég egyike se kívánja a másfél százalékos teljesítményjutalmat kifizetni a munkavállalók részére. A teljesítmény-jutalom a 2007. évre vonatkozó bérmegállapodásban a bérfejlesztés részeként szerepelt - áll a lapunknak eljuttatott közleményben. Teljes cikk...
A VDSzSz döntött: ők is sztrájkolnak
18 éve A VDSzSz szolidáris a Mozdonyvezetők Szakszervezete október 25-i kétórás sztrájkjával. Teljes cikk...
Kétórás sztrájkot hirdetett a vasúti dolgozók szakszervezete
18 éve Kétórás sztrájkot helyez kilátásba a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete a 21 vonalon tervezett személyszállítási forgalom-szüneteltetés miatt - áll a szervezet sajtóközleményében. Teljes cikk...
A nyugdíjreform ellen hirdet sztrájkot a vasutas szakszervezet
18 éve Sztrájkot hirdet november 21-ére a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) - tudatta közleményben a szervezet. Teljes cikk...
A LIGA szövetségbe kéri a felvételét a VDSZSZ
18 éve A Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZSZ) 2007. szeptember 21-i hatállyal megszünteti az Autonóm Szakszervezetek Szövetségében (ASZSZ) lévő tagságát, és felvételét kéri a LIGA szövetségbe - közölte a szakszervezet hétfőn. Teljes cikk...
További bonyodalmak a MÁV kórház leépítése körül
18 éve A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) és a Központi MÁV Kórházban és Rendelőintézetben működő Önálló Szakszervezet szerint a kormány jogellenesen kezdte meg a csoportos létszámleépítés előkészítését, mivel előzetes megállapodásukkal szemben nem tárgyalt az elbocsátásokat enyhítő eszközökről. Teljes cikk...