Sztrájk az IBM egyik kínai gyárában
Tulajdonosváltás miatt sztrájkolnak az IBM egyik dél-kínai gyáránál. A több mint ezer munkás azért sztrájkol, mert attól tartanak, csökken a jövedelmük a gyár eladása következtében.
A helyszínről ellentmondásos hírek érkeznek, míg az IBM illetékese azt nyilatkozta, hogy a tulajdonosváltással a jövedelmek hasonlóak maradnak az eddigiekhez, és a távozni vágyók is méltányos végkielégítést kapnak, addig más értesülések szerint a március 7-e előtt távozók 6 ezer jüant (220 ezer forint) kaphatnak, akik pedig maradnak, attól tartanak, hogy csökken a fizetésük.
Kínában nem ritkák a munkaügyi konfliktusokból eredő, helyenként erőszakba torkolló tiltakozások, amelyeknek egyik tipikus alkalma a cégek egyesüléséből fakadó átszervezések időszaka. Megfigyelők szerint a munkások egyre szervezettebbnek mutatkoznak, a megmozdulások száma és gyakorisága nő az országban.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 1 hónapja
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 1 hónapja
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 1 hónapja
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 1 hónapja
- Az egy teljesített órára jutó munkajövedelem euróban mért nagysága Európában - grafikon 2 hónapja
- A friss számok szerint soha nem volt ilyen magas az átlagbér - mi áll a háttérben? 3 hónapja
- 43 halott után léptek a mozdonyvezetők: országos sztrájk jön a spanyol vasúton 3 hónapja
- Minimálbérből lakáshitel? Már közel 24 millió forint is elérhető 3 hónapja
- A munkajövedelem változása az EU-tagországokban 2024 és 2025 között 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?