kapubanner for mobile

Sztrájkok bénítják a közlekedést Németországban csütörtökön és pénteken

Repülőtéri és vasúti dolgozók sztrájkja nehezíti a közlekedést Németországban csütörtökön és pénteken. Mindkét szakma képviselői magasabb béreket követelnek.

A vasúti dolgozók szakszervezetének (EVG) bejelentése szerint pénteken hajnali 3 órától délelőtt 11-ig figyelmeztető sztrájkot tartanak a Deutsche Bahn (DB) vasúttársaságnál és számos regionális vasúttársaságnál. A munkabeszüntetés miatt országszerte egész nap késésekkel és járatkimaradásokkal kell számolni.

A nagyjából 230 ezer dolgozót képviselő EVG mintegy ötven vasúti közlekedési szolgáltatóval folytat bértárgyalást. Tizenkét százalékos, és legkevesebb havi 650 eurós béremelést akar elérni a munkaadóknál. A DB jóval kisebb emelést tart megvalósíthatónak.

Az EVG a követeléseinek nyomatékosítására márciusban közös sztrájkot szervezett a szolgáltató szektor legnagyobb munkavállalói érdekképviseletével, a ver.di szakszervezeti szövetséggel.

Ezúttal nem egyeztettek, a véletlen műve, hogy a munkabeszüntetés egybeesik a ver.di csütörtökön kezdődő 48 órás sztrájkjával, amelyet a düsseldorfi, a hamburgi és a köln-bonni repülőtérre hirdettek meg. Az akcióval az utasok és a teherszállító gépek rakományának biztonsági ellenőrzésesével foglalkozó dolgozóknak igyekeznek magasabb hétvégi, éjszakai és túlórapótlékot kiharcolni a reptéri biztonsági szolgálatok munkaadói érdekképviseletével (BDLS) folytatott tárgyaláson.

 

  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk

A legtöbb munkáltató nem áll készen a menopauza-megfelelési határidőre

Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk