Sztrájk miatt leáll a közlekedés Németország lenagyobb repterein
A szakszervezet legalább 500 eurós béremelést követel.
Sztrájk miatt leállítják a forgalmat pénteken több németországi nemzetközi repülőtéren. Az üzemeltetők szerdai bejelentései szerint nem indít és fogad utasszállító járatokat pénteken az ország legnagyobb repülőtere, a frankfurti, és a második számú reptér, a müncheni sem. Egész nap szünetel majd a forgalom a hamburgi nemzetközi repülőtéren is, másutt pedig komoly fennakadásokkal, késésekkel, járattörlésekkel kell számolni a sztrájk miatt, amelyet a szolgáltató szektor legnagyobb munkavállalói érdekképviselete, a Ver.di szakszervezet hirdetett meg. A kényszerszünet várhatóan minden érintett reptéren pénteken nulla órától szombat hajnali egy óráig tart. A nem kereskedelmi járatok közlekedhetnek majd, így elindulhatnak a földrengés sújtotta törökországi és szíriai katasztrófaövezet lakóinak szánt segélyszállítmányok, Münchenben pedig fogadják a világ legrangosabb biztonságpolitikai fórumára, a Müncheni Biztonsági Konferenciára (MSC) érkező vendégeket - államfőket, kormányfőket, minisztereket, vállalatvezetőket - szállító gépeket.
A Ver.di a frankfurti, a müncheni és a hamburgi mellett a brémai, a dortmundi, a hannoveri és a stuttgarti nemzetközi repülőtér földi kiszolgáló személyzetét és közlekedésbiztonsági dolgozóit szólította fel sztrájkra. A munkabeszüntetés a közszférában dolgozó nagyjából 2,3 millió munkavállalóra vonatkozó kollektív szerződésről folytatott tárgyalásokhoz kapcsolódik. A közvetlenül vagy közvetve érintett munkavállalói csoportok közé tartoznak például a repülőtéri tűzoltók, a légiközlekedés rendészeti területén dolgozók és a helyi - tartományi - tulajdonban lévő reptérüzemeltető vállalatok számos más alkalmazottja is.
A Ver.di 10,5 százalékos, és legalább 500 eurós béremelést követel, a nyomásgyakorlást a tárgyalások eredménytelenségével indokolja. A németországi légiközlekedésben szerdán is súlyos fennakadások voltak, mert egy frankfurti vasúti építkezésen megsérült az ágazat legnagyobb német szereplője, a frankfurti központi Lufthansa csoport informatikai rendszere. A meghibásodás miatt órákig nem tudtak Lufthansa-járatokat indítani Frankfurtból, és a fennakadás szétzilálta több más németországi reptér menetrendjét is.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 1 hónapja
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 1 hónapja
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 1 hónapja
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 1 hónapja
- Vége lehet a klasszikus 8 órás munkanapnak Németországban – vajon jó ötlet? 2 hónapja
- 43 halott után léptek a mozdonyvezetők: országos sztrájk jön a spanyol vasúton 3 hónapja
- Sztrájk és káosz a világ leghíresebb múzeumában 4 hónapja
- "Ez már modern rabszolgaság" - általános sztrájk a 13 órás munkanap ellen 7 hónapja
- Több ezer munkavállalóját rúgja ki Európa legnagyobb légitársasága 7 hónapja
- Zajlanak a tárgyalások a munkavállalókkal a kukássztrájk után 7 hónapja
- Sztrájkolnak a kukások Budapesten 7 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?