kapubanner for mobile

Sztrájk "Big Blue" módra - hétfőn leálltak az IBM gyárak

Az IBM európai, amerikai és japán gyárainak szakszervezetei egynapos demonstrációval tiltakoztak a cégvezetés gigantikus méretű elbocsátási tervezete ellen. A sztrájkban résztvevő szakszervezetek állítják, hogy komoly következménye lesz a 130.000 fős elbocsátásnak.

Az IBM cégvezetősége úgy döntött, hogy jelenlegi 329.000 munkahelyéből 130.000-t felszámol - ez a megdöbbentő cégvezetőségi tervezet váltotta ki azt a hétfői sztrájkot, melyen az IBM valamennyi gyárának többszázezer dolgozója vett részt.

Az aktivisták az európai, amerikai és japán gyárakban tiltakoztak néhol 10 perces csenddel és gyászöltözékkel, néhol pedig munkabeszüntetéssel és -a cég "Big Blue" elnevezésére utaló- kék öltözékkel. A párizsi gyár szakszervezeti aktivistái a megmozduláson úgy nyilatkoztak, hogy "a termelés más országokba való kitelepítése után most a szellemi tőke széttelepítése van napirenden". A japán szakszervezetek mindazonáltal felhívták a gyárvezetőség figyelmét arra, hogy komoly következményei lehetnek a százezer fős nagyságrendet is meghaladó elbocsátási hullámnak.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek