Sztrájk lehet a Volánnál
Kétórás sztrájkot fontolgat a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) Kapos Volán Zrt. alapszervezete, hogy kifejezze szolidaritását a szomszédos Baranya megye Pannon Volán Zrt. komlói üzemegységén dolgozó munkavállalókkal - közölte az MTI-vel Dobi István, a kaposvári székhelyű társaság alapszervezetének elnöke.
"Érthetetlen számunkra, hogy a közösségi közlekedés veszteségére hivatkozva a Pannon Volán Zrt. - tulajdonosi elvárások alapján -, a komlói helyi járatot és az ahhoz tartozó infrastruktúrát kiszervezve, a szolgáltatást alvállalkozóval végeztetné el a jövőben" - írta közleményében a szakszervezeti vezető.
Ismertette: ha a komlói munkavállalók a sztrájk mellett döntenek, azon a napon a KKSZ Kapos Volán Zrt. alapszervezet tagjai is beszüntetik két órára a munkát; az akcióhoz várják a társszervek csatlakozását.
Dobi István megítélése szerint: mivel a közösségi közlekedés egész Európában közszolgáltatási feladat, és annak jelentős része állami vagy regionális finanszírozást igényel, ezért veszteségre hivatkozni a városi közlekedés kapcsán "szakmaiatlan". Ez persze nem zárja ki a megrendelő állam, vagy közösség azon igényét, hogy a lehető legkisebb költséggel kerüljön a megrendelt feladat végrehajtásra - jegyezte meg a kaposvári alapszervezet elnöke.
"Az a liberális gazdasági szemlélet, ami a közszolgáltatást piaci alapokra helyezné, és úgy működtetné, véleményünk szerint megbukott" - jelentette ki Dobi István. Egyben elfogadhatatlannak nevezte az alvállalkozókhoz kiszervezett munkavállalók jövedelmi helyzetének romlását és a munkavállalói érdekek sérülését. Utóbbira példaként említette, hogy a munkáltató hátráltatja, megakadályozza a szakszervezetek, üzemi tanácsok megalakulását.
Dukony Gyula, az érdekvédelmi szövetség helyi vezetője az MTI-nek korábban azt mondta: tiltakozik és sztrájkra is kész a komlói helyi járatú buszközlekedés tervezett kiszervezése ellen az Autóbusz-közlekedésben és Személyszállításban Dolgozók Uniójának baranyai szervezete.
Dukony Gyula megítélése szerint egy alvállalkozó bevonása súlyosan sértené az alkalmazottak érdekeit, valószínű ugyanis, hogy a jelenleginél kedvezőtlenebb feltételek mellett dolgozhatnának csak.
A szakszervezeti tiltakozás előzménye, hogy a Komló helyi járatú buszközlekedését biztosító Pannon Volán Zrt. a közelmúltban jelezte: nem tudja tovább viselni az e tevékenységéből keletkező veszteségeket, ezért kiszervezésben gondolkodik.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?