kapubanner for mobile

Sztrájk lehet Ferihegyen - elfogyott az érdekvédők türelme

Sztrájkbizottságot alakított hétfőn a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete, és képviselői átadták 15 pontos követelés-listájukat a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. vezetőinek. A munkafeltételeik javítását, az új kollektív szerződés megkötését, az elmaradt juttatások utólagos folyósítását szeretnék.

Kovács Zoltán alelnök a Népszavának azt panaszolta, hogy számos jogtalanság éri a munkavállalókat, s bírósági ítéletek hiába bizonyítják igazukat - például az üdülő elidegenítésének jogtalanságáról. A munkáltató két hónapja felmondta a kollektív szerződést, s január tizedikéig kellene elfogadni helyette egy újat. Kovács szerint hangfelvétel rögzítette, hogy a nagyobb profit érdekében akarják megnyirbálni az abban rögzített munkavállalói jogokat. A munkáltatótól nem kaptak még érdemi javaslatot sem az új szerződés szövegére, miként a szakszervezet által készített változatra sem reagált a reptér vezetése.

A szakszervezet türelme elfogyott. A törvény szerint a sztrájkkészültség meghirdetését követő kötelező egyhetes egyeztetési időben kétórás figyelmeztető sztrájk tartható, ezzel nem kívánnak élni, viszont a hét leteltével, ha a tárgyalásoknak nem látszik eredménye, általános munkabeszüntetésre kerül sor.

Népszava/Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek