Sztrájk miatt leállt a Pick-gyár
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA néhány hete megtartott egyórás figyelmeztető sztrájk után, ma reggel 6 órától teljes, határozatlan idejű sztrájkba kezdtek a Pick Szeged Zrt. pécsi gyárának munkavállalói - tájékoztatták portálunkat,
Az Élelmezésipari Munkavállalók Független Szakszervezete (ÉMFSZ) felvállalta a munkavállalók problémáját és megszervezte előbb a figyelmeztető sztrájkot, majd a kollektív munkaügyi vita eredménytelensége után a ma kezdődött határozatlan idejű sztrájkot. A munkabeszüntetésben mintegy kétszázan vesznek részt, a gyár teljesen leállt. A munkavállalók jelenleg a gyár előtt gyülekeznek - áll a portálunknak eljuttatott közleményben.
Mint az érdekvédők írják, a konfliktus elsősorban a drasztikus teljesítménynövelés miatt alakult ki, amit ráadásul a munkáltató semmivel nem kompenzált. A tavaly nyár óta tartó állapot a munkavállalók elkeseredéséhez vezetett.
Tovább fokozza a feszültséget, hogy a csontozóban egymás mellett dolgoznak a Pick munkavállalói és az ugyanazért a munkáért többb pénzt kapó bérmunkások. Az üzemen belül a csomagoló részleget is érinti a probléma, hiszen a feldolgozott áru ott csapódik le. Így a ma kezdődött munkabeszüntetéshez már az ottani kollégák is csatlakoztak - derül ki a sajtóanyagból.
A Pick több üzemében - így például Baján - is hasonló problémák vannak.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?