kapubanner for mobile

Sztrájkbizottság alakult a BKK-nál

Sztrájkbizottságot alakítottak a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) működő szakszervezetek, a munkabeszüntetésre november közepén kerülhet sor.

A BKK szakszervezetei hétfőn sztrájkbizottságot hoztak létre annak érdekében, hogy felgyorsuljanak a tárgyalások. Jáger István, a sztrájkbizottság alelnöke az MTI-nek hétfőn azt mondta, a sztrájk nem cél, de akár erre is sor kerülhet, legkorábban november második felében. Hozzátette, hogy ebben mintegy 1100 ember lenne érintett, ők főleg a végrehajtói területen dolgoznak: pénztárosok, jegyárusok, ellenőrök, forgalomirányítók.

A BKK-nál nyáron kezdődtek meg a tárgyalások a kollektív szerződésről (KSZ), de ezek még nem zárultak le, november elsejétől viszont hatályát veszti az átmeneti foglalkoztatási megállapodás. Ennek értelmében a munka törvénykönyve szerinti foglalkoztatás lép életbe, ami az alelnök szerint sem a BKK-nak, sem a munkavállalóknak nem kedvező.

A BKK vezetősége közleményben közölte, elkötelezettek a megállapodás és a kollektív szerződés megkötése mellett, és az átmeneti szerződés lejárta után is biztosítják az abban szereplő juttatásokat. Hangsúlyozták: az elmúlt hetekben is intenzív tárgyalások folytak, a menedzsment pedig elfogadhatatlannak tartja, hogy a dolgozók keresete csökkenjen.

A BKK ezért úgy döntött, hogy az átmeneti megállapodásban szereplő juttatásokat akkor is megkapják a dolgozók, ha a megállapodás november 1-jén hatályát veszti, és a munka törvénykönyve szerinti foglalkoztatás lép életbe. Emiatt a BKK szerint szükségtelen sztrájkot tartani, mert a juttatások nincsenek veszélyben, a BKK-nak pedig szándékában áll a szerződés megkötése.




  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek