Sztrájkjog híján tüntettek a rendőrök Csehországban
Béremelést követelnek a csehországi tűzoltók és a rendőrök. A belügyminisztérium prágai székhelye előtt szerdán délután lezajlott tüntetésen mintegy ezren vettek részt.
A tüntetést, amelyre az egész ország területéről autóbuszokkal érkeztek a résztvevők, a szakszervezetek szervezték. A hatályos törvények szerint a belügyminisztériumi dolgozók nem sztrájkolhatnak, ezért az érintett szakszervezetek tüntetéssel próbálják rábírni a tárca vezetését, hogy kezdjen velük újabb bértárgyalásokat. A rendőri szakszervezetek új bértáblázatot és négyszázalékos általános fizetésemelést követelnek. Azzal érvelnek, hogy az idei, mintegy hét százalékra ugrott infláció gyakorlatilag semmissé tette a korábbi béremelést. Hasonló követeléseik vannak a tűzoltóknak is. "Ha a belügyminisztérium vezetése nem teljesíti követeléseinket, akkor a jövő év elején, amikor Csehország fogja betölteni az Európai Unió soros elnöki tisztségét, újabb tiltakozó akciókat szervezünk" - jelentette ki Ales Lehky, a rendőrszakszervezetek egyik vezetője. A szakszervezet különösen a régiókban dolgozó rendőrök fizetésével elégedetlen.
"A tüntetés ebben az esetben nem elfogadható formája a tiltakozásnak. Ivan Langer belügyminiszter reformokat ígért a rendőrség keretében, s ígéreteit teljesítette. Személyesen nem látok lehetőséget a béremelésre" - nyilatkozta újságíróknak Mirek Topolánek, cseh miniszterelnök a kormány ülése utáni sajtóértekezleten. "A rendőrségi szakszervezetek eljárása nem korrekt, mert a helyzetet már korábban tisztáztuk, s megállapodtunk a lehetséges lépésekben" - reagált a tüntetésre maga a miniszter. A szakszervezetek szerint viszont a tárca - ahogy az a jövő évi költségvetés tervezetéből kitűnik - nem tartotta be a megállapodásokat, s a követelt négy százalék helyett csak 1,5 százalékos béremelésre hajlandó. Csehországban az év közepén a rendőrök bruttó átlagbére 31 500 , míg a tűzoltóké 33 000 korona volt. (Egy cseh korona közel tíz forintot ér.)

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?