Sztrájkokat hozhat a Mikulás - és az újév
Még ezen a héten folytathatják gördülő sztrájkjukat a vasutasok. Az Index úgy tudja, a vasúti dolgozók december 5-én szüntetik be a munkát, egy héten belül pedig Ferihegyen lehet általános sztrájk. De az újév sem lesz sztrájkmentes, ugyanis a közszféra januári sztrájkjához a tűzoltók is csatlakoznának. Vagyis jobb lesz, ha felkészülünk a vasút, a légi közlekedés, a közszféra és a tűzoltás leállására.
Az Index információit nem erősítette meg sem a szakszervezet, sem a MÁV, az viszont bizonyos, hogy csütörtökön dönt arról a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöksége mikor folytatódjon az elvileg február elseje óta tartó, legutóbb júliusban felfüggesztett gördülősztrájk.
A VDSZSZ alelnöke a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy az új menetrend bevezetését nem hajlandó felfüggeszteni a minisztérium, és az 1,8 százalékos béremelési javaslat is elfogadhatatlan az érdekvédőknek. Bárány Balázs úgy látja, hogy az eredménytelen tárgyalások miatt a sztrájk elkerülhetetlen, annak időpontját rövidesen bejelentik
- Nem fogunk asszisztálni a HÉV átadásához, szétszedéséhez, azt sem pénzügyi, sem szakmai érvekkel nem tudja alátámasztani a BKV - jelentette ki a Magyar Hírlapnak a legtöbb HÉV-dolgozót képviselő Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnökhelyettese. Gulyás Attila azt is elmondta, hogy a VTDSZSZ ki fog állni az érdekeikért, ha szükséges, sztrájkkal is tiltakoznak. - A lehetséges munkabeszüntetéssel nemcsak a dolgozókat, hanem az utazók érdekét is védenénk, a HÉV feldarabolása ugyanis az üzembiztonságot is veszélyeztetné.
Jövő héten általános sztrájk lehet Ferihegyen is, ha a tulajdonos Budapest Airport Zrt. nem tud megegyezni a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezetével. A sztrájkbizottság hétfőn adta át követeléseit a munkáltatónak. Többek között munkafeltételeik javítását, a jövő évi kollektív szerződés megkötését, valamint további három évig tartó alkalmazását, az elmaradt juttatások folyósítását követelik. Ezenkívül szeretnék elérni, hogy a BA a jelenleg folyamatban lévő kiszervezéseket függessze fel, és a következő három évben ne is fontolgassa, hogy az egyes munkafolyamatokat akár külsős cégeket megbízva, akár saját leányvállalatot létrehozva kiszervezze. Azt is követelik, hogy a BA szerezze vissza - január elsejéig - a magyar államtól a BA Zrt. üdülőjét.
Sztrájkra készülnek a pedagógusok, ugyanis többségük nem tud majd megélni a keresetéből, ha a kormány végrehajtja az ágazatban az egész közszférát érintő megszorításokat - mondta a Zoomnak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Kerpen Gábor szerint ha a kabinet nem adja vissza a tizenharmadik havi illetményt, illetve nem közelíti meg az általuk követelt tizennyolc százalékos béremelést, akkor ők készek sztrájkolni januárban.
Bár nincs sztrájkjoguk, mégis azt tervezik a tűzoltók, hogy január 12-én ők is felfüggesztik a munkát a közszféra dolgozóival együtt a 13. havi bér megtartásáért. A fegyveres és rendvédelmi dolgozók sem sztrájkolhatnak, ők az Alkotmánybírósághoz fordulnak, és kezdeményezik a honvédelmi és rendvédelmi bizottság rendkívüli ülésének összehívását is.
A kormány kompenzációs ajánlatát visszautasították a szakszervezeti vezetők. Ragaszkodnak bérük reálértékének megőrzéséhez, ezért január 12-re sztrájkot is hirdettek. A katonák, határőrök, börtönőrök, vámosok, polgári védelmisek és rendőrök nem sztrájkolhatnak, ezért más nyomásgyakorló akciót szerveznek erre a napra. Tűzoltás sem lesz - annak ellenére, hogy nincs sztrájkjoguk, a tűzoltók is beszüntetik a munkát, mert már évek óta nem kapják meg heti 8 órányi munkabérüket.
HírTV/Magyar Hírlap/Index/Zoom

Decemberben Ferihegyen is sztrájk lehet

Az újév a közszféra sztrájkját is meghozhatja
Sztrájkra készülnek a pedagógusok, ugyanis többségük nem tud majd megélni a keresetéből, ha a kormány végrehajtja az ágazatban az egész közszférát érintő megszorításokat - mondta a Zoomnak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Kerpen Gábor szerint ha a kabinet nem adja vissza a tizenharmadik havi illetményt, illetve nem közelíti meg az általuk követelt tizennyolc százalékos béremelést, akkor ők készek sztrájkolni januárban.
A tűzoltók is csatlakoznának a januári sztrájkhoz
Bár nincs sztrájkjoguk, mégis azt tervezik a tűzoltók, hogy január 12-én ők is felfüggesztik a munkát a közszféra dolgozóival együtt a 13. havi bér megtartásáért. A fegyveres és rendvédelmi dolgozók sem sztrájkolhatnak, ők az Alkotmánybírósághoz fordulnak, és kezdeményezik a honvédelmi és rendvédelmi bizottság rendkívüli ülésének összehívását is.
A kormány kompenzációs ajánlatát visszautasították a szakszervezeti vezetők. Ragaszkodnak bérük reálértékének megőrzéséhez, ezért január 12-re sztrájkot is hirdettek. A katonák, határőrök, börtönőrök, vámosok, polgári védelmisek és rendőrök nem sztrájkolhatnak, ezért más nyomásgyakorló akciót szerveznek erre a napra. Tűzoltás sem lesz - annak ellenére, hogy nincs sztrájkjoguk, a tűzoltók is beszüntetik a munkát, mert már évek óta nem kapják meg heti 8 órányi munkabérüket.
HírTV/Magyar Hírlap/Index/Zoom
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon