Sztrájkolhatnak a bölcsődei dolgozók
Egy esetleges egységes közszolgálati sztrájkban is részt vennének a bölcsődei dolgozók, legalábbis ha csökken a keresetük 2009-ben - idézi Szűcs Viktóriát, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (BDDSZ) elnökét a HírTv.
A BDDSZ szerdai országos értekezletén határozott egy esetleges demonstrációról, mivel nem szeretnék, ha a kormány csökkentené 2009-es illetményüket - ez esetben ugyanis a tervezett 10 százalékos elvonás után alig keresnének többet, mint a 2008-as minimálbér. A bölcsődékben dolgozók illetményének országos átlaga jelenleg is bruttó 106 939 forint, amelyből nettó 77 720 forintot visznek haza. A szakdolgozók nettó jövedelme 85 125 forintra rúg. Ráadásul az átlag életkor 45 év, az átlagos munkaviszony pedig 20-25 év - áll a közleményben.
Szűcs Viktória, a BDDSZ elnöke szerint a jövedelemcsökkentéssel a gyermekjóléti alapellátásban dolgozók maguk is segélyezetté válhatnak. Ha nem teljesítik a bérekkel kapcsolatos kéréseiket, akkor a BDDSZ hajlandó részt venni egy egységes közszolgálati sztrájkban. A BDDSZ egyébiránt az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság tagja. A szervezet szimpatizánsai november 29-én, szombaton a Hősök terétől a Kossuth térig vonulnak majd, hogy keresetmegtartó követeléseiknek hangot adjanak.
HírTv
Szűcs Viktória, a BDDSZ elnöke szerint a jövedelemcsökkentéssel a gyermekjóléti alapellátásban dolgozók maguk is segélyezetté válhatnak. Ha nem teljesítik a bérekkel kapcsolatos kéréseiket, akkor a BDDSZ hajlandó részt venni egy egységes közszolgálati sztrájkban. A BDDSZ egyébiránt az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság tagja. A szervezet szimpatizánsai november 29-én, szombaton a Hősök terétől a Kossuth térig vonulnak majd, hogy keresetmegtartó követeléseiknek hangot adjanak.
HírTv
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?