Sztrájkolhatnak a tanárok
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatFontolóra veszi a sztrájk meghirdetését a pedagógus sztrájkbizottság, ha a hétfői tárgyaláson néhány fontos kérdésben nem sikerül dűlőre jutni a kormánnyal - közölte a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a TV2 Mokka című műsorában pénteken.
Galló Istvánné elmondta: azért fontolgatják az egynapos sztrájk meghirdetését, mert bár az általuk összeállított 25 pontból sok van, amelyben közeledtek az álláspontok, néhány nagyon fontos kérdésben nem látják a megegyezés lehetőségét.
Jelezte: ilyen a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) további működésének kérdése, amelyben "szeretnének tisztán látni". A sztrájkbizottságot alkotó három szervezet egyikének vezetője utalt arra, hogy bár március 22-én bejelentették a Klik megszűnését, csütörtökön Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője azt mondta, ebben az ügyben a kormány még semmiről sem döntött. Hozzáfűzte: az intézmények fenntartása, az iskolaigazgatók jogköre alapkérdés a köznevelés működésének további sorsát illetően, ezért nem újsághírekre, nyilatkozatokra szeretnének hagyatkozni.
Hasonlóan fontos és vitás kérdés a pedagógusok és a tanulók munkaterhelése, valamint a szabad tankönyvválasztás - jegyezte meg Galló Istvánné.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?