kapubanner for mobile

Sztrájkolnak a belga postások

Országos sztrájkot kezdtek pénteken Belgiumban a postások: az egynapos munkabeszüntetéssel a folyamatos átszervezések ellen tiltakoznak, amelyek a szakszervezetek szerint a dolgozók munkakörülményeit rontják, s ráadásul hosszabb távon munkahelyeket is veszélyeztetnek.

A sztrájk az első adatok szerint komoly részvétellel zajlik: a francia ajkúak lakta országrészben, Vallóniában a postai dolgozók 70-80 százaléka, a másik országrészben, Flandriában pedig 80-90 százaléka nem vette fel a munkát. Mindez azt jelenti, hogy az ország túlnyomó részében pénteken nem vitték ki a címzettekhez a küldeményeket.

A 36 500 postai dolgozó egyik legfőbb kifogása, hogy a vezetés a hatékonyság növelése érdekében egy új informatikai rendszert vezetett be a levélkihordási útvonalat ésszerűsítésére: a postások szerint ezzel a rendszerrel rengeteg baj van, ráadásul meghosszabbítja útvonalaikat. Éppen ezért - a megnövekedett terhelés miatt - új dolgozók felvételét követelik. Emellett a sztrájkolók azt is kifogásolják, hogy a versenyképesség javítása érdekében egyre csökken a postahivatalok száma, miközben egyes tevékenységeknél (például a hivatalok takarításánál) elbocsátások vannak.

A vezetés viszont arra hivatkozik, hogy elengedhetetlenek a változások, hiszen az EU-n belül 2009-re tervezik a postai szolgáltatások teljes liberalizálását, ami a belga postát is versenyhelyzet elé állítja majd. A belga kormány egyébként már 2005-ben megtette az első lépést az állami cég átalakítása, modernizálása felé: a részvények majdnem 50 százalékát eladta egy konzorciumnak, amelyet brit befektetési alapok és a dán posta (Európa egyik leghatékonyabb postai szolgáltatója) hozott létre.



  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek