kapubanner for mobile

Sztrájkot hirdetnek a közszolgák

Kétórás általános közszolgálati figyelmeztető sztrájkot hirdetett február 21-re az egységes közszolgálati sztrájkbizottság - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke.

Mint mondta, a sztrájkfelhívást azt követően tették közzé, hogy a szerdai tárgyaláson sem sikerült megállapodni a kormány képviselőivel a közszolgálati szféra ez évi béremelésről.

Szabó Endre közölte, hogy 750-800 ezer embert érint a felhívásuk, és reményei szerint "jelentős kör" fogja vállalni a részvételt a sztrájkban.

A szakszervezeti vezető szerint a sztrájkfelhívás által érintettek többek között az egészségügyben, az oktatásügyben, a közigazgatásban, a szociális, valamint kulturális intézményekben dolgoznak.

MTI/Menedzsment Fórum

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek