Sztrájkra készülnek a Magyar Szónál
Az egyetlen szerbiai magyar napilap, a vajdasági Magyar Szó dolgozói augusztus 17-én beszüntetik a munkát, ha addig nem fizetik ki elmaradt béreiket.
Mint Kabók Erika, a lap szerkesztője és sztrájkbizottságának tagja elmondta, az érintettek, akik átlagosan havi 33 ezer dinárt (100 ezer forint) keresnek, már az áprilisi bérüket is késve kapták meg. A gazdasági nehézségekre való hivatkozással ráadásul 15 százalékkal csökkentették az összeget, s három részletben fizették ki júniusban és júliusban. Augusztus elejéig a májusi - ugyancsak csökkentett fizetés - egyharmadát vehették kézhez a Magyar Szó alkalmazottai.
A 75 szerkesztőségi alkalmazott azt követeli, hogy két héten belül maradéktalanul fizessék ki elmaradt bérét: az áprilisi fizetésből és a májusi első harmadából levett összeget, valamint az azóta esedékes bért. Nem fizetésemelésről van tehát szó, hanem arról, hogy a Magyar Szó dolgozói megkapják a nekik hivatalosan járó pénzt.
A sztrájkveszély elhárulásával sem oldódnának meg azonban a Magyar Szó súlyos gondjai, derült ki Kabók Erika szavaiból. Ezek egyik oka az, hogy a lap a Magyar Szó Kft. része, amely rajta kívül egy két éve felújított, 128 embert foglalkoztató, s veszteségesen működő nyomdából áll.
Az újság és a nyomda kasszája közös, és minden állami támogatás, elnyert pályázati pénz is abba folyik be, onnan kell kifizetni a több mint kétszáz embert - újságírót, nyomdászt, kisegítő személyzetet. A szerkesztőségi dolgozók igénye - hosszabb távon - tehát az, hogy önállósodjon az újság.
A Magyar Szó fölötti alapítói jogok gyakorlójának, a Magyar Nemzeti Tanácsnak még két kívánságot megfogalmaztak az újság dolgozói, s ezekre év végéig várnak megoldást. Az egyik, hogy alakítsák át az állami költségvetés elosztását, s változzon meg a jelenlegi helyzet, amely szerint vannak olyan újságok, amelyek költségvetésük 65 vagy éppen 100 százalékát megkapják a szerb állam támogatásaként, míg az egyetlen szerbiai magyar napilapnál, a 65 éves Magyar Szónál ez a támogatás csak költségvetésének 31 százalékát fedezi.
A másik igény az, hogy a Magyar Szót sorolják be a nemzeti intézmények közé, amelyek folyamatosan, pályázat nélkül részesülnek az anyaországi támogatásban. Ez utóbbi két kérés teljesítésére van remény. Mint Kabók Erika elmondta, Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke vállalta, hogy segít az ügyben.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?