kapubanner for mobile

Sztrájktörő kerestetik!

Fizetett hirdetésekben keres buszvezetőket a BKV vezetése a szeptember 4-ére meghirdetett sztrájk idejére. A cég jogosnak, a szakszervezetek felháborítónak és törvénytelennek tartják a lépést

Regőczi Miklós vezérigazgató-helyettes azt közölte: eddig mintegy százan jelentkeztek a hirdetésre. Álláspontja szerint nem törvénytelen a külső munkavállalók bevonása, mivel a szakszervezetek az említett napon egyáltalán nem kívánják felvenni a munkát, a BKV pedig az utasoknak biztosítani kívánja az elégséges szolgáltatást.

A szakszervezetek pénteken írásban azt közölték: "nulla százalékos" szolgáltatást képzelnek el a sztrájk napjára. Innen a cégvezetés felelőssége, hogy valamilyen szolgáltatást biztosítson Budapest és az agglomeráció lakóinak - indokolta a hirdetés jogosságát a kommunikációs vezető.

Egy átlagos hétköznapon több mint ezer buszvezető dolgozik a BKV járművein.

Közölte, a mai, szolgáltatásokról tervezett tárgyalás már csak a sztrájk technikai részleteiről szól, így például arról, hogy a munkabeszüntetés éjféltől vagy a 4.30 órás üzemkezdettől tartson 13 óráig. Kitért arra is, hogy a cég vezetése szeptember 4-én a nem sztrájkolókra, a nyugdíjas járművezetőkre, valamint külsősökre számít; utóbbiaknak előbb egy egy-két napos képzésen is részt kell venniük.

A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetei Szövetségének alelnöke szerint nagy felháborodást keltett a járművezetők körében a hirdetés, és az, hogy a BKV extra fizetést ajánl a részben képzetlen jelentkezőknek. Nemes Gábor szerint törvénytelen az eljárás és veszélyeztetheti az utasok biztonságát is. Mint mondta, felelőtlenség lenne, ha a területen gyakorlatlan munkavállalókat egy-két nap alatt képeznének ki a feladatra.

Az elégséges szolgáltatások mértékéről folytatott vita lényege, hogy a két fél eltérően ítéli meg, mi a veszélyesebb, ha a sztrájk idején a szokottnál kevesebb járat indul el, vagy ha egyáltalán nem indulnak el a járművek.

A szakszervezetek attól tartanak, hogy a kevesebb járat zsúfolttá, és így balesetveszélyessé teszi a közlekedést. Regőczi Miklós szerint azonban éppen a sztrájk miatt aznap jóval kevesebben utaznának a BKV járművein. Véleménye szerint megoldás lehetne az is, ha csak a fő vonalakon haladó buszok, villamosok vagy a metrószerelvények szállítanának utasokat.

A vezérigazgató-helyettes kitért arra is: úgy tudják, hogy a forgalomirányítók többsége nem sztrájkol.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek