kapubanner for mobile

Sztrájkveszély a Rádióban

Az államfő segítségét kéri a közrádió négy szakszervezeti vezetője és üzemi tanácsának elnöke, mert szerintük a működőképesség határán van az intézmény.


"A Magyar Rádiót időnként már csak a tehetetlenség lendíti előre, tartja - látszatra - életben." – írják Sólyom Lászlónak. Az érdekvédők szerint a rádió gazdasági csőd előtt áll – tudta meg a Népszabadság. "A munkavállalók, a műsorkészítésben részt vevők rendkívül alacsony jövedelme évek óta tovább csökken, viszont a rossz gazdasági helyzetre hivatkozva a menedzsment az idén nem tervez béremelést" - írják. A szakszervezeti vezetők emlékeztetnek a "szégyenletes dologi feltételekre". Megállapítják, hogy mindezek miatt sztrájkveszély van.

Az intézménynek Kondor Katalin mandátumának lejárta, azaz augusztus óta nincs elnöke. Így nincs, aki meghozza azokat a döntéseket, amelyek kizárólag elnöki hatáskörbe tartoznak. Például: nem lehet közbeszerzési pályázatokat kiírni, amelyek a rádió napi működéséhez elengedhetetlenek; a művészeti főszerkesztőségnek és a Petőfi rádiónak január elseje óta nincsenek vezetői, mivel szerződésük lejárta és újbóli kinevezésük kizárólag elnöki hatáskörű feladat. De elnök nincs, és egy darabig nem is lesz. A kuratórium elnöksége a negyedik sikertelen elnökválasztási kísérlet után decemberben úgy döntött: a kampányban esély sincs a megegyezésre, így a nyárra halasztják az újabb pályázatot.

A levél azzal a kéréssel zárul, hogy Sólyom László éljen az alkotmány biztosította jogával, s tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a közszolgálati Magyar Rádió visszanyerje működőképességét.

Az államfőnek küldött levéllel kapcsolatban Gellért Kis Gábor, a rádiókuratórium elnöke lapunknak elmondta: örül a kezdeményezésnek. Fontos lenne, hogy - ha jogosítványai e téren korlátozottak is - Sólyom László véleményt nyilvánítana.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek