kapubanner for mobile

Szülőképzés

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében megkezdték a fogyatékkal élő gyermekek szüleinek képzését, s ezzel együtt a segítő szolgálat is megkezdte munkáját.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében megkezdték a fogyatékkal élő gyermekek szüleinek képzését, s ezzel együtt a segítő szolgálat is megkezdte munkáját. A megyében különösen sok a fogyatékos gyermek, s miután az ideit a fogyatékosok évének nyilvánították, így ezek a gyermekek és a szüleik a szokásosnál is hatékonyabb segítségre számíthatnak. Tarnai Ottóné gyógypedagógus, az Értelmi Fogyatékosok és Segítők Országos Érdekvédelmi Szövetsége megyei szervezetének titkára elmondta: a szülők képzésével a rehabilitáció hatásfokának javulását szeretnék elérni. A szülők a képzés során egészségügyi, jogi és pedagógiai tanácsokat is kapnak, kísérletként pedig elkezdték a sérült gyermekeknek az úszásoktatását. A közös foglalkozásoknak egészségügyi és pszichikai haszna lehet. A szolgálat támogatja a sajátos problémákkal küzdő fiatalokat a tanulásban, és helyes életvitelre oktatja őket.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek