Támogatott képesítésszerzés három szakmában Debrecenben
Első lépés címmel szervezett képzést alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezőknek a Debreceni Humán Szolgáltató Kft. (DEHUSZ); a 70 milliós projekt szeptemberi befejezését követően 66-an szereztek OKJ-s képesítést három szakmában.
Bódis Gyula projektmenedzser a bizonyítványok átadásakor elmondta, hogy a város céljaival egybeeső projekt megvalósításában gondolkodtak, amely csökkenti a munkanélküliséget és a szociális juttatásokból élők számát. Ezen túl fontos szempont volt az érintettek családjában a legális munkavállalás lehetősége.
A képzéseken résztvevők parkgondozói, konyhai kisegítői és temetői munkás képesítést szereztek.
Bódis Gyula kiemelte, hogy közülük 15-en már szeptemberben el tudtak helyezkedni, amely szám a követező hetekben vélhetően emelkedni fog, hiszen az önkormányzatnak a közterek és parkok gondozásában, továbbá a köztemetőkben is folyamatosan szüksége van képzett munkaerőre.
Mint mondta, terveik szerint jövőre számítástechnikai képzést indítanak szintén EU-forrásból pályakezdők számára.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek