Tanácskozás az osztrák munkahelyi balesetbiztosításról
Az osztrák munkahelyi balesetbiztosítás rendszeréről tartott konferenciát az Ausztriában magyar munkavállalókat jogi tanácsadással segítő Régióközi Szakszervezeti Tanács (IGR) szerdán Győrött.
Tóth Eszter, az IGR projektvezetője az MTI érdeklődésére elmondta: tevékenységük Burgenlandra és Nyugat-Magyarországra terjed ki, uniós program keretében figyelik a határ menti munkaerőpiacot, s próbálnak pozitív kihatással lenni rá.
A tanács eisenstadti központját és Burgenland több településén rendszeresített ügyfélfogadásokat 2004 márciusa, a tanácsadás megkezdése óta több mint 9 ezer Ausztriában munkát vállaló magyar kereste fel munkaügyi, munkajogi, szociális jogi kérdésekkel, munkavállalási engedélyekkel kapcsolatos problémákkal.
Az információadás fontosságát és szükségességét a projektvezető szerint aláhúzza az a felmérés, amelynek keretében 520 magyar munkavállalót kérdeztek meg ausztriai munkakörülményeikről, bérezésükről. A megkérdezettek 80 százaléka úgy gondolja, hogy minden járandóságát megkapja. Kiderült azonban az osztrák munkavállalók bérezésével összevetve, hogy ugyanazért a tevékenységért a magyarok minden ágazatban 20-40 százalékkal kevesebb bért kapnak.
Legálisan mintegy 8 ezer magyar munkavállaló dolgozik Burgenlandban, elsősorban a mezőgazdaságban, a vendéglátóiparban, a szállítmányozásban.
A szerdai szakmai tanácskozáson a magyar gyakorlattól eltérő osztrák munkahelyi balesetbiztosítási rendszerről tájékoztatták a magyar munkáltatói, munkavállalói érdekképviseletek vezetőit, társadalombiztosítási szakembereket és vállalkozókat.
Egyebek között elhangzott: a nyugdíj és egészségbiztosítás mellett a munkahelyi balesetbiztosítás, az osztrák társadalombiztosítási rendszer harmadik pillére. Az általános Balesetbiztosítási Intézet (AUVA) kiemelt figyelmet fordít a munkahelyi balesetek megelőzésére. Baj esetén viszont a juttatások folyósítása is feladata abból a forrásból, amit a munkaadók fizetnek be. Ez az összeg a bér 1,4 százaléka.
Az AUVA szakemberei kijárnak az építkezésekre, videóra rögzítik a munkafolyamatokat, elemzik a látottakat és tanácsokat adnak , hogy mit lehetne javítani a munkabiztonság érdekében.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?