kapubanner for mobile

Távozik posztjáról az APEH elnöke

Szerdán benyújtotta lemondását Király László György, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke. A pénzügyminiszter a döntést elfogadta, utódjául Szikora Jánost, az adóhatóság Szabolcs megyei igazgatóját kívánja kinevezni.
A pénzügyminiszterrel folytatott egyeztető megbeszélést követően Király László György, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (AEPH) elnöke szerdán benyújtotta lemondását Draskovics Tibornak - közölte a Pénzügyminisztérium. A tárca arról is tájékoztatott, hogy a pénzügyminiszter a döntést elfogadta, arról állománygyűlésen tájékoztatta az adóhivatal vezetőit.

Király László György, az APEH távozó elnöke
Fotó: Magyarország.hu
Meg kell újulnia a hivatal vezetésének
Draskovics Tibor szerint az adófizetők érdekét szem előtt tartva határozottabb, dinamikusabb, rugalmasabb, a változó körülményekre gyorsan reagáló ellenőrzési tevékenységre van szükség. Ezek a változó igények megkövetelik a hivatali vezetés megújulását is.
A pénzügyminiszter ugyanakkor továbbra is számít Király László György munkájára, ám arról, hogy a távozó APEH-elnök hol folytatja tevékenységét, később döntenek.
A pénzügyminiszter Szikora Jánost, az APEH Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei igazgatóját kívánja kinevezni a hivatal élére. Szili Katalinnál, az Országgyűlés elnökénél már kezdeményezte is a jelölt országgyűlési bizottsági meghallgatását.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek