kapubanner for mobile
kkv 

Technológiai támogatásra pályázhatnak kkv-k

A vállalkozások 5 és 40 millió forint közötti támogatást igényelhetnek - jelentette be Rákossy Balázs.

A mikro-, kis- és középvállalkozások csütörtöktől adhatják be a támogatási kérelmeiket technológiai modernizáció támogatására - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t. Hozzátette: a vállalkozások 5 és 40 millió forint közötti támogatást igényelhetnek új eszközök, gépek beszerzéséhez, új technológiai rendszerek kialakításához, valamint ezekhez kapcsolódó információs technológia-fejlesztésekhez.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megjelent kétmilliárd forintos keretösszegű, Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása című pályázati felhívás egy újszerű, feltételesen visszatérítendő támogatási formában segíti a vállalkozások versenyképességének javítását - mondta az államtitkár. Magyarországon elsőként indul el ez az új finanszírozási forma, amely az Európai Unióban is egyedülállónak számít, ez idáig csak Portugáliában érhető el hasonló elven működő pályázat - hangsúlyozta Rákossy Balázs.

A feltételesen visszatérítendő támogatási forma alkalmazásával olyan fejlesztések támogathatóak, amelyek eredményeképpen a kedvezményezettek a saját múltbeli pozíciójukhoz képest mérhető fejlődést érnek el. A felhívás keretében ugyanis a pályázó teljesítménye a támogató által előre meghatározott eredményességi céloknak a projektmegvalósítást követő fenntartási időszakban való visszamérése révén kerül összevetésre a beadáskori állapottal. Ezen eredményességmérési szempontok teljesítésének végén születik döntés a visszatérítési arány mértékéről, azaz a pályázó részleges vagy teljes felmentést kaphat az előzetesen kiutalt visszatérítendő támogatás visszafizetése alól - fejtette ki az államtitkár.

A várakozások szerint az eredményességhez kötött visszatérítési arány miatt a kedvezményezettek kiemelt figyelmet fognak fordítani a - jövőbeli gazdálkodásukra is jelentős hatással bíró - projektek hatékony végrehajtására - tette hozzá. A program keretében a tervek szerint több mint ötven vállalkozás technológiai modernizációja valósulhat meg, és amennyiben a pályázati konstrukció tapasztalatai visszaigazolják a várakozásokat, akkor a jövőben várhatóak majd hasonló pályázati kiírások magasabb keretösszeggel is - jegyezte meg Rákossy Balázs.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek