kapubanner for mobile

Tematikus pénzügyi oktatási napot rendezett középiskolásoknak az MNB

Tematikus nap keretében a diákok gazdasági oktatásának fontosságára hívták fel a figyelmet az MNB hétfői, középiskolásoknak rendezett programján, amelyet a fiatalok pénzügyi-oktatását célzó Child and Youth Finance International nemzetközi kezdeményezéshez csatlakozva rendeztek meg Budapesten.

A szakmai napon a diákok megismerkedhettek a bankjegyek biztonsági elemeivel, részt vettek az Egy millió című, pénzügyekkel kapcsolatos drámapedagógiai előadáson, a budapesti látogatóközpontban meghallgathatták A láthatatlan pénz című előadást, továbbá megismerkedtek az MNB által újonnan kifejlesztett "Zsebpénz-M" mobiltelefonos alkalmazással is. A rendezvényre meghívott középiskolás diákok élőben, az érdeklődők pedig online követhették nyomon az MNB szakértőinek közreműködésével bemutatott bankjegybiztonsági elemeket - adta hírül közleményben az MNB.

A gyermekek és fiatalok pénzügyi oktatását szorgalmazó nemzetközi mozgalom, a Child and Youth Finance International kapcsán március 15-21. között világszerte számos program zajlik. A mozgalom kiemelt célja, hogy 2015-re a világ 100 országából összesen 100 millió gyermeket érjen el. A szervezet egy olyan nemzetközi hálózat kialakítását tűzte ki célul, ahol a résztvevők megoszthatják egymással tapasztalataikat, információkat gyűjthetnek az egyes országok gyakorlatairól, valamint aktív kapcsolatot építhetnek egymással.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek