Terták Ádám lett az ITDH vezérigazgatója
Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter 2004. november 15-i hatállyal Terták Ádámot nevezte ki az ITDH új vezérigazgatójának - derült ki a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium hétfői közleményéből.
Terták Ádám lett az ITDH vezérigazgatója 2004. november 15. FigyelőNet Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter 2004. november 15-i hatállyal Terták Ádámot nevezte ki az ITDH új vezérigazgatójának - derült ki a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium hétfői közleményéből. Ön mit szól hozzá? A közlemény szerint Terták Ádám célja, hogy az ITDH az eddiginél rugalmasabban, hatékonyabban, képviselje a magyar gazdaság és szereplőinek érdekeit. A működőtőke Magyarországra vonzása mellett kiemelt feladatnak tekinti a már Magyarországon jelen levő vállalatokkal való intenzívebb kapcsolattartást, közreműködést fejlesztéseik, problémáik megoldásában. Terták Ádám közgazdász, a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán, illetve a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát, valamint részt vett számos posztgraduális vezetőképző tanfolyamon Magyarországon és külföldön. A számítástechnika területén, majd az egyik magyar kereskedelmi bank tanácsadójaként dolgozott. 1991 januárja óta irányította az Ernst & Young magyarországi irodáját vezérigazgatóként. 2003. március 15. és 2004. február 29. között az Ernst & Young magyarországi irodájának elnöke volt. Számos társadalmi szervezet munkájában vesz részt (többek között Transparency International, MGYOSZ).
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?