kapubanner for mobile

Thyssenkrupp: 80 főt elküldenek, 100 új pozíciót hirdetnek Budapesten

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A thyssenkrupp Automotive Technology nemzetközi átszervezésének részeként Budapesten is változások jönnek: a vállalat mintegy 80 munkatárstól megválik, ugyanakkor közel 100 új, globális üzleti támogató funkcióhoz kapcsolódó pozíciót hirdet meg. A jászfényszarui, debreceni és győri gyárakat nem érinti az átalakítás.

A thyssenkrupp Automotive Technology a versenyképesség növelése érdekében összehangolja magyarországi működését nemzetközi szerkezetátalakítási programjával. A vállalat szerint az új struktúra hatékonyabb kutatás-fejlesztési tevékenységet és kiemelkedő ügyfélközpontúságot tesz lehetővé. A budapesti központban ezen felül erősödnek a globális üzleti támogató funkciók.

A társaság tavaly tavasszal, a tartósan kedvezőtlen piaci körülményekre reagálva, 150 millió eurós költségcsökkentő csomagot jelentett be. Az átalakítás részeként világszerte közel 1800 fővel csökkenti dolgozói létszámát. Magyarországon a budapesti, mintegy 1300 fős kompetenciaközpontban közel 80 munkahely megszűnik, és ideiglenesen leállították az új munkavállalók felvételét is.

A változtatások ugyanakkor új lehetőségeket is hoznak: a cég a közeljövőben 100 új pozíciót nyit meg Budapesten, elsősorban a globális üzleti támogató területeken.

Az átszervezés kizárólag a fővárosi központot érinti, a vállalat többi magyarországi telephelye – Jászfényszarun, Debrecenben és Győrben – változatlanul működik, összesen mintegy 2000 munkavállalót foglalkoztatva.

A budapesti E/E Kompetenciaközpont stratégiai jelentőségű egység, amely közel 1300 magasan képzett szoftver- és hardverfejlesztőt foglalkoztat. Az itt zajló munka nemzetközileg elismert: többek között akkreditált elektromágneses kompatibilitási laboratórium működik, és számos közös kutatási projekt fut magyar egyetemekkel. A központ kiemelt fejlesztési részlege kulcsszerepet játszik a vállalat jövőbeli termékeinek tervezésében, köztük az önvezető rendszereket támogató alkalmazások fejlesztésében.

A thyssenkrupp Magyarországon gyártással és összeszereléssel is foglalkozik: Jászfényszarun elektromechanikus kormányszervókat és egyéb autóipari alkatrészeket, Debrecenben stabilizátorokat és rugókat, Győrben pedig futóműveket szerel össze. A cég hazánk 100 legnagyobb foglalkoztatója és 50 legnagyobb exportálója közé tartozik, jelenleg több mint 3300 főt foglalkoztat, és az elmúlt tíz évben 150 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Magyarországon.

MTI

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek