Tilos a zenehallgatás és a telefonálás a BKV-söfőröknek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatRövidebb pórázon lesznek a BKV-sofőrök. A fővárosi tömegközlekedési eszközök vezetőinek menet közben tilos cigarettázniuk, zenét hallgatniuk, telefonálniuk. A közlekedési vállalat mindemellett arra kéri az utazóközönséget, tegyen jelentést a szabályokat be nem tartó sofőrökről - írja a Híradó.hu.
Regőczi Miklós, a társaság kommunikációs igazgatója szerint valószínűleg a szabályok be nem tartása vezetett egy idős nő halálát okozó súlyos balesethez, mert a villamosvezető rádiózása miatt nem hallhatta a vészcsengőt.
Mint ismeretes: a 14-es villamos magával rántott, majd 200 méteren keresztül vonszolt egy idős nőt, aki a helyszínen életét vesztette. A szóvivő megjegyezte, balesetek viszonylag ritkán fordulnak elő, évente átlagosan 50 személyi sérüléssel járó baleset történik, azaz 3,2 millió kilométerenként egy.
Mint ismeretes: a 14-es villamos magával rántott, majd 200 méteren keresztül vonszolt egy idős nőt, aki a helyszínen életét vesztette. A szóvivő megjegyezte, balesetek viszonylag ritkán fordulnak elő, évente átlagosan 50 személyi sérüléssel járó baleset történik, azaz 3,2 millió kilométerenként egy.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
