kapubanner for mobile

Tíz millióval távozott a MÁV-vezér

A MÁV Rt. vezérigazgatója távozásakor 10 millió forintot kapott végkielégítésként - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter hétfőn a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában

A végkielégítésről a távozó vezérigazgatóval Kóka János többször is tárgyalt. Három hét tárgyalás után annak töredékében állapodtak meg, mint amennyi a szerződésben járt volna. Korábban az mfor.hu is beszámolt azokról a felröppent hírekről, miszerint a vezérigazgatónak mintegy 80 millió forint üthette volna a markát, s az összesen hat elküldött MÁV-vezető végkielégítése meghaladta volna a mintegy 300 millió forintot.

A MÁV kommunikációs igazgatóságán hétfőn közölték, hogy Mándoki Zoltán vezérigazgató munkaviszonya 2005. október 15-ével megszűnt a társaságnál. A munkáltatója az alapító képviselője, a szaktárca volt.

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter tavaly szeptemberben hívta vissza a MÁV Rt. igazgatóságából Mándoki Zoltán vezérigazgatót, új vezérigazgatót nem nevezett ki. Gaál Gyula elnök-vezérigazgatót megerősítette pozíciójában, míg Heinzinger Istvánt általános vezérigazgató-helyettessé nevezte ki.

Tóth Judit, a Gazdasági és Közlekedési minisztérium szóvivője szeptember 23-án úgy nyilatkozott, hogy tárgyalnak a MÁV volt vezérigazgatójának végkielégítéséről, közös megegyezésre törekszenek.

Kóka János hétfőn kijelentette, hogy a szerződések, amelyeket már ő köt állami vállalatok vezetőivel, a korábbiaktól eltérően a teljesítményt díjazzák. "Sírjon vagy nevessen együtt a tulajdonossal a vezető, ezt vallom több mint tíz éve, amióta vezető vagyok, csak korábban a piacon, most meg az államigazgatásban" - mondta miniszter. Hozzátette: hiszi azt, hogy a piaci mérési, hatékonysági elveket kell átemelni az igazgatásba, akkor lehet nagyjából hasonlóan működni, mint ahogyan a piac teszi.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek