Tíz százalékra csökkenhet a személyi jövedelemadó Romániában
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTíz százalékra csökkentette a jelenlegi 16 százalékról a személyi jövedelemadót (szja) a román szenátus költségvetési és pénzügyi bizottsága.
A keddi döntést úgy hozta meg a szakbizottság, hogy a kormány ellenezte a módosítást. A kabinet szerint 5,2 milliárd lej (1,216 milliárd euró) lyuk keletkezik a költségvetésben, ha most hat százalékponttal csökkentik a személyi jövedelemadót.
Az adótörvénykönyv módosítására irányuló indítvány kezdeményezői között több kormánypárti demokrata-liberális szenátor is van. A módosítást azonban még a szenátus egészének is el kellene fogadnia, akárcsak a képviselőháznak, amely adókérdésekben a végső döntési jogkörrel rendelkezik.
Ovidiu Marian szenátor, a szakbizottság elnöke elmondta, hogy Magyarország és Bulgária példáját követték, hiszen ez a két ország jelenleg vonzóbb a külföldi beruházók számára, mint Románia. Elmondta, öt évvel ezelőtt, amikor Romániában bevezették az az szjára és a társasági adóra egyaránt érvényes egységes 16 százalékos adókulcsot a korábbi progresszív adózás helyett, a költségvetési bevételek nem csökkentek, hanem nőttek, ezért a módosítást megszavazó szenátorok hasonló tendenciára számítanak az szja 10 százalékra csökkentése nyomán is - magyarázta Marian.
A román kormánykoalíció fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párt (PD-L) színeit képviselő Iulian Urban szenátor szerint is Romániát "leseprik Kelet-Közép-Európa gazdasági térképéről, "amennyiben elutasítják a kedden végül megszavazott módosítást, hiszen jelenleg Magyarországnak és Bulgáriának vonzóbb az adópolitikája a külföldi beruházók számára.
A Hotnews hírportál szerint Gheorghe Ialomitianu pénzügyminiszter a voksolás után megerősítette: a kabinet elutasítja az adócsökkentést. A tárcavezető emlékeztette a kezdeményezőket arra, hogy Románia már kidolgozta az adópolitikai stratégiáját, amelyben a következő évekre is 16 százalékos szjával számoltak.
Románia tavaly márciusban kötött a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szervezésében 20 milliárd euró értékű, többoldalú nemzetközi készenléti hitelmegállapodást, miután a nemzetközi gazdasági-pénzügyi válság súlyosan érintette a román gazdaságot. A kormány drasztikus megszorító intézkedések bevezetésére kényszerült, így júliustól 25 százalékkal csökkentették a közalkalmazotti béreket, és öt százalékponttal, 24 százalékra emelték az áfát.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?