Tizenöt startup került be a BME inkubációs programjába
A projektre eddig összesen 150 vállalkozási ötlettel jelentkeztek a hallgatók.
A Z10-ben jelenleg tíz, egyetemistákból álló, tőkebefektetést szerzett csapat dolgozik. Az új akcelerátor programba február 28-ig várják a jelentkezőket a mentorok. A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a felsőoktatás szerepe megváltozott, az oktatás és kutatás mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a kutatási eredmények piaci hasznosítása, a társadalmi és vállalati együttműködések kiszélesítése és a startup vállalkozások támogatása.
A Műegyetemen mintegy 30 ezer négyzetméter korszerű laboratóriumi háttér áll rendelkezésre, összesen 67 olyan labort működtet az intézmény, amely piaci kutatás-fejlesztési megrendeléseket tud fogadni. A BME tudásbázis magját a több mint 21 ezres oktatói-hallgatói szakmai közösség és az egyetem szerteágazó - állami, vállalati és nonprofit - kapcsolatrendszere jelenti.
A közlemény szerint az innovációs ökoszisztéma kialakításában a szakterület-specifikus kutatás-fejlesztési projektek is jelentős szerepet játszanak, például a Nokia, a Vodafone Magyarország és a BME tavaly októberben kötött együttműködése, amelynek keretében az egyetemen kísérleti 5G hálózat és 5G laboratórium épül. Az ilyen típusú projekteknek köszönhetően az egyetemistáknak már az alapképzéstől kezdve lehetőségük van együttműködni olyan nagyvállalati partnerekkel, mint a Siemens, a Nokia, az MVM, a Richter Gedeon és a Rolls-Royce.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss összegzés rávilágít a munkaerőpiac legújabb trendjeire és kihívásaira, különös tekintettel a friss diplomások helyzetére és a... Teljes cikk
A PwC legfrissebb kutatása rámutat, hogy a munkavállalók széles körét érintő pénzügyi stressz drámai mértékben rontja a termelékenységet és az... Teljes cikk
Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint márciusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 646 ezret tett... Teljes cikk
- Cégvezetők Csúcstalálkozója 2026. Lesz végre piacgazdaság? 2 hete
- Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő? 1 hónapja
- A digitális zsákutca felé sodródnak a magyar KKV-k? 1 hónapja
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 1 hónapja
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 1 hónapja
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 2 hónapja
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 2 hónapja
- A gyors piacra lépés varázsa: az MVP rejtelmei 2 hónapja
- Elektronikus aláírás cégeknek: a beszkennelt aláírás és dokumentumkezelés csapdái 2 hónapja
- A működés kezdete után 3 évet túlélő vállalkozások aránya - grafikon 2 hónapja
- NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?