kapubanner for mobile

Tízezer közszolgát küldhetnek el

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A jövő évre tervezett hiánycél elérése érdekében további létszám-racionalizálásra lehet számítani a közszférában. Tízezer közszolga elküldésével évi 40-45 milliárd forint spórolható - írja a Magyar Hírlap.

A létszám-racionalizálás abból áll a lap értesülése szerint, hogy
megszüntetik a be nem töltött státusokat, másfelől több ezer fős leépítés is megvalósulhat mind az államigazgatási apparátusban, mind pedig az önkormányzatoknál. A létszámcsökkentés elsősorban a minisztériumi háttérintézményeket érintheti komolyabban. A kormány 2015-ig ebben a körben a bérköltségeket is befagyasztja. Számítások szerint mintegy tízezer közszolga elbocsátásával 40-45 milliárd forint spórolható meg évente - írja a Magyar Hírlap.

Németh Dávid, az ING Bank vezető elemzője elmondta, a közszférát érintő esetleges intézkedésekben semmi újdonság nincs, mi­után a Széll Kálmán-terv 2.0-s ver­ziójában határozottan rögzítette a leépítési elképzeléseket és a bérköltségek befagyasztását is a kabinet.

Magyar Hírlap
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek