kapubanner for mobile

Tízezer új mukahely az IBM-nél

Az IBM tízezer új munkahelyet létesít az elkövetkező évben, jelentette be Sam Palmisano a cég vezetője.

Tízezer új mukahely az IBM-nél 2003. október 20. Az IBM tízezer új munkahelyet létesít az elkövetkező évben, jelentette be Sam Palmisano a cég vezetője. Olyan szakemberek jelentkezését várják, akik a szolgáltatás, középkategóriás technológiák, Linux és más nyílt forráskódú szoftverek és hardverek területén szereztek tapasztalatot. Palmisano ezt a cég harmadik negyed évi bevételeiről tartott beszámolója során jelentette be. Az IBM forgalmi adatai biztatóak, 21,5 milliárd dolláros bevételével 9 százalékkal múlta felül az elmúlt év ugyanezen időszakában termelt 19,8 milliárd dolláros hasznot. „Olyan jeleket látuk, amelyek a gadaság stabilizálódását mutatják." – mondta Palmisano. „Még ugyan túl korai kijelenteni, hogy az ipar ismét új erőre kapott, de bizakodóak vagyunk, és úgy gondoljuk, hogy egy nagyobb befektetéssel hosszú távon hasznot húzhatunk" – tette hozzá.  
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek