Tízezres német tüntetés a munkaerőpiaci reform ellen
"Szociális igazságosságot" feliratú táblákkal vonultak fel tegnap a német munkavállalók tízezrei azt követelve, hogy a Schröder kormány által meghírdetett Hartz IV-reformokat vonják vissza. A szociális reformokkal szembeni tüntetést már az egyház is támogatja.
A híres-nevezetes Hartz IV program nem éppen munkavállaló-barát programjának lényege: összevják a munkanélküli segélyt a szociális segéllyel, amivel elsősorban a 4 milliós munkanélküli réteg munkára ösztönzése lenne a cél. A Schröder kormány által januártól bevezetésre kerülő programnak azonban már most rendkívül negatív visszhangja van.
Több szakmai szervezet is úgy véli, hogy a foganatosítani kívánt intézkedések következtében az amúgy is nagy társadalmi rétegkülönbségek tovább növekednének, mivel a szociális juttatások megvonása után a munkanélküli réteg egyre lejjebb csúszna. Az ellenzék szerint a Hartz IV program csak olaj a tűzre, helyette inkább sokkal gyakorlatiasabb megoldással kéne orvosolni a jelenlegi helyzetet: valós munkahelyeket kéne teremteni a munkanélküliek számára, hogy hosszabb távon is megélhetést nyújthassanak számukra.
A program kapcsán már számtalan tüntetést szervezetek, de a gúnyosan csak "hétfői tüntetések" néven futó társadalmi megmozdulások ellenére félő, hogy a kormány a Hartz IV indításától nem áll el. A most hétfői tüntetést Lipcsében rendezték, ahol a több tízezres tömeg már a helyi evangélikus egyház, valamint a szakszervezetek jóváhagyásával vonult fel. Schröder politikai helyzete mindeközben egyre bizonytalanabbá válik, mivel a mostani tüntetést már -a helyzet súlyosságát példázandó- Schröder legnagyobb ellenfelének vezetésével, Oskar Lafontaine korábbi SPD pártelnök vezényletével tartották meg.
A Hartz IV indításának létjogosultságát megkérdőjelező tüntetések egyre nagyobb visszhangot kapnak már nem csupán országszerte, de nemzetközi viszonylatban is, annál is inkább, mert a jelenlegi helyzet kiinduló pontja lehet egy esetleges Kelet-, Nyugat-németországi konfrontációnak.
A Népszabadság cikke nyomán

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?